Litvinyenko fenyegető e-maileket kapott megmérgezése előtt
Alekszandr Litvinyenko feltehetően megmérgezett volt orosz titkosügynök egy olasz barátja azt mondta szerdán, hogy mind Litvinyenko, mind pedig ő fenyegető e-mail üzeneteket kapott néhány nappal a volt orosz kém feltételezett megmérgezése előtt.
Dátum: 2006-11-22 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:08.319668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mario Scaramella, aki londoni értesülések szerint partnere volt Litvinyenkónak abban a kutatásban, amelyet az egykori biztonsági tiszt Anna Politkovszkaja orosz újságírónő meggyilkolása ügyében folytatott, kijelentette szerdán tartott római sajtóértekezletén: azért találkozott november elsején (Litvinyenko megmérgezésének feltételezett napján) egy londoni japán vendéglőben az orosz exügynökkel, mert aggasztotta a fenyegető üzenet, és meg akarta beszélni barátjával, mit tegyenek.
Scaramella, aki tagja volt korábban egy olasz parlamenti bizottságnak, amely az olasz Vörös Brigádok és az egykori szovjet KGB kapcsolatait vizsgálta, bejelentette római sajtóértekezletén: egy kapcsolata révén hozzájutott nemrégiben egy olyan listához, amely olaszországi és nagy-britanniai merényletek célpontjaiként megjelölt személyek nevét tartalmazza, s rajta van ezen az ő neve is, Litvinyenkóé is, továbbá Paolo Guzzantié, az említett olasz parlamenti bizottság vezetőjéé is. Kijelentette: azoknak, akik e listát készítették, közük volt Anna Politkovszkaja Kreml-bíráló orosz újságírónő október 7-i, moszkvai meggyilkolásához is. Nem tért ki arra, hogy tudomása vagy feltételezése szerint kik az állítólagos lista készítői, és arra sem, milyen alapon feltételez kapcsolatot e névjegyzék és a Politkovszkaja-gyilkosság között.
Brit nyomozók Olaszországba készülnek, hogy kihallgassák Scaramellát az ügyben. A Scotland Yard jelezte szerdán, hogy nagy erőkkel folytatja a nyomozást, de még senkit sem vett őrizetbe az ügyben.
Továbbra is bizonytalanság uralkodik abban a kérdésben, milyen anyaggal mérgezhették meg Litvinyenkót. Az őt ápoló kórház, a londoni University College egyetem klinikája jelezte, hogy orvosai valószínűtlennek tartják a korábban feltételezett talliumot, illetve talliumszulfátot. A legújabb feltételezések szerint nem egyetlen mérget, hanem "méregkoktélt" juttathattak az orosz exügynök szervezetébe. (Korábban azt sem zárták ki, hogy valamilyen radioaktív elem okozta súlyos megbetegedését.) Litvinyenko egyik kezelőorvosa azt mondta a sajtó képviselőinek: nagyon is lehetséges, hogy sohasem találják meg az orosz exkém súlyos megbetegedésének valódi okát, mert túl sok idő telt el a feltételezett mérgezés és Litvinyenko kórházba kerülése között.
Az egykori orosz kém egy barátja, aki meglátogatta szerdán a beteget londoni kórházi ágyánál, azt mondta, hogy benyomása szerint Litvinyenko sokkal rosszabb állapotban van, mint kedden volt. A kórház által kiadott hivatalos jelentés azonban nem erősítette meg vélekedését. Aszerint Litvinyenko állapota súlyos ugyan, de stabil, nem romlott az utóbbi napok folyamán.
Litvinyenko az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) alezredese volt, de hat éve Nagy-Britanniába szökött, és a múlt hónapban brit állampolgárságot is kapott. Baráti köre a Kreml kezét látja az ellene elkövetett, feltételezett merényletben. A volt orosz titkos ügynök londoni vélemények szerint elsősorban azzal vívta ki a Kreml haragját, hogy néhány éve megjelent könyvében azt állította: nem csecsenek, hanem az orosz titkosszolgálatok álltak az 1999-ben elkövetett, több száz emberéletet kioltó moszkvai házrobbantások mögött, amelyek után kiújult a csecsenföldi háború.
MTI - fidesz.hu