Spanyolország ellenzi Koszovó függetlenné válását
Spanyolország ellenzi Koszovó dél-szerbiai tartomány függetlenné válását - jelentette ki szerdán Miguel Ángel Moratinos spanyol külügyminiszter.
Dátum: 2006-11-22 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:11.322493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzetközi közösségben mindenkinek tartania kellene magát az európai határok megváltoztathatatlanságának, az európai országok területi integritásának elvéhez - hangsúlyozta a szerb Tanjug hírügynökségnek adott nyilatkozatában, hozzátéve: a nemzetközi közösség nem kényszerítheti rá egy szuverén államra egy régió önrendelkezésének jogát.
Szavai szerint Koszovó esete más nemzetközi jogilag, mint Montenegróé. Podgoricának ugyanis alkotmányban rögzített joga volt az önrendelkezésre, Koszovó esetében viszont nincs jogi alap a függetlenségre.
Koszovó függetlensége sértené az államok etnikai alapú keletkezésével kapcsolatban kinyilvánított európai uniós elvet is, amelyet az integrációs szervezet például Bosznia-Hercegovina esetében alkalmaz - mondta arra utalva, hogy az EU nem támogatta és nem támogatja a szerbek és horvátok lakta területek kiszakadását Bosznia-Hercegovinából, hanem síkraszáll az ottani etnikai és vallási közösségek együttéléséért. Moratinos szerint destabilizáló hatással lenne a térségre, ha Koszovó esetében félretennék ezt az elvet.
MTI - fidesz.hu