Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ab: diszkriminatív kormányrendelet

Alkotmányellenes a 2006. évi központi költségvetés céltartalékainak felhasználásáról szóló kormányrendelet egyik bekezdése, ezért azt az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette - az erről szóló határozatát szerdán hozta nyilvánosságra a testület.


Dátum: 2006-11-22 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:13.148679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendelet alapján a központi költségvetési szerveknél megvalósuló létszámcsökkentés miatt a végkielégítésekre a központi költségvetés egyszeri hozzájárulást nyújt. Viszont ha egy elbocsátott munkavállalót egy éven belül ismét központi költségvetési szervnél foglalkoztatnak, akkor a munkáltatónak a végkielégítés összegét járulékokkal terhelve be kell fizetnie a központi költségvetésbe.

Az Ab megállapította, hogy a kifogásolt bekezdés nem a közterhekhez való hozzájárulásról szól, hanem a költségvetési szerv számára ír elő befizetési kötelezettséget. Ezzel megnehezíti a végkielégítéssel elbocsátott munkavállaló álláskeresését egy nem végkielégítéssel elbocsátott személlyel szemben.

Az Ab szerint a rendelkezés ellentétes az Alkotmányban szabályozott diszkrimináció-tilalommal, ezért azt megsemmisítette.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek