Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

13 nap remény - 1956-os dokumentumfilmek fesztiválja

A versenyfilmeken kívül több szekcióvetítést is láthatnak az érdeklődők a hétfőn kezdődő 13 nap remény elnevezésű 56-os dokumentumfilm fesztiválon - közölték a szervezők.


Dátum: 2006-11-23 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:18.760315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendezvény célja az 1956-os forradalom eszméivel, eseményeivel és következményeivel foglalkozó dokumentumfilmek összegyűjtése, egyben minősítése. A fesztivál fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE).

A Puskin moziban tartandó háromnapos rendezvényen - az előzsűri döntését követően - 31 versenyfilmet mutatnak be, emellett szekcióvetítéseket is tartanak.

A MADE közleménye szerint a versenyprogram átfogó, minden részletre kiterjedő képet ad az 1956-os forradalomról.

Az alkotásokat 92 nevezés közül választotta ki a szakmai testület, amelynek elnöke Ungváry Rudolf író, tagjai pedig Szilágyi Erzsébet egyetemi tanár, Vékás Péter operatőr-rendező, Markó György történész és Petrovszki Zoltán filmszerkesztő.

A versenyző alkotásokat háromtagú testület bírálja el, elnöke Gyarmathy Lívia Kossuth-díjas filmrendező, a Nemzet Filmművésze lesz.

A szekcióprogramokban a versenybe nem nevezett, kiemelkedő jelentőségű vagy eddig be nem mutatott felvételek szerepelnek.

A Forradalom a külföldiek szemével című programban többek között bemutatkozik Charles Wheeler, aki a BBC brit közszolgálati rádió munkatársaként 1956-ban Magyarországon forgatott. A klasszikusok között vetítik Ember Judit Nagy Imrével foglalkozó két filmjét.

A Gyarmathy Lívia-Böszörményi Géza szerzőpárostól a Recsk című filmet, illetve a Faludy Györgyről készült portrét láthatják a nézők. A forradalom képei - korabeli dokumentumok című szekcióban a Filmarchívum 90 perces anyaga lesz látható.

A Propagandafilmek című szekció foglalkozik azokkal az alkotásokkal, amelyek a Kádár-korszak ízlésének, szemléletmódjának megfelelően meghamisítva ábrázolják 1956-ot - áll a közleményben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek