Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az államfőhöz fordulnak a kamarák

Arra kérték az egészségügyi kamarák Sólyom László köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a szakmai kamarákról szóló törvényt, hanem küldje előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz. Ha az államfő mégis ellenjegyzi a törvényt, akkor kifogásaikat maguk juttatják el a taláros testülethez.


Dátum: 2006-11-23 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:19.686455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Méltatlan és hátrányos az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény. Ami itt zajlik, az szerkezetátalakításnak csúfolt randalírozás - jelentette ki Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke tegnap a Magyar Gyógyszerészkamara elnökével tartott sajtótájékoztatóján. Éger István leszögezte: itt nem valamiért, hanem valami ellen született döntés.

- Ez a törvény nem a betegekért, nem az orvosokért, nem a gyógyszerészekért, hanem azok ellen született, amit eddig csináltunk az elmúlt években - tette hozzá. - Mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ennek az egyébként arcpirítóan méltatlan, a civil társadalmat és a demokráciát mélyen sértő folyamatnak és kényszernek a nyomán még jobb, még hatékonyabb, még szolgáltatóbb kamara jöjjön létre - hangsúlyozta. Éger István elmondta, hogy miután a törvény hemzseg a véleményük szerint alkotmánysértő megállapításoktól, Sólyom László államfőhöz fordultak, arra kérve őt, ne írja alá, hanem küldje előzetes normakontrollra a jogszabályt az Alkotmánybírósághoz.

- Ha a köztársasági elnök mégis aláírja a törvényt, akkor kifogásainkat az Alkotmánybírósághoz juttatjuk el. Ha itt sem adnak helyt észrevételeinknek, a törvény akkor is a leghamarabb 2007. április 1-jén lép hatályba - fűzte hozzá.

Hávelné Szatmári Katalin, a gyógyszerészkamara elnöke kijelentette, a törvény következtében a rendszerváltozás utáni demokrácia alappilléreit jelentő szakmai kamarák léte veszélybe került: a kamarák véleményezési, illetve egyeztetési joga megszűnik. - A kamarák tagjainak etikai vizsgálata más, állami bürokratikus szervezetek hatáskörébe kerül. Az önkéntes kamarai tagság lehetővé teszi azt, hogy "kontárok", etikailag elmarasztalható szakemberek úgy tudják gyakorolni a hivatásukat, hogy semmiféle ellenőrzéssel nem bír felettük a testület - közölte.

Mint fogalmazott, "azt már látjuk, hogy tud a miniszter úr szétrombolni jól működő gyógyszerellátó rendszert, jól működő szakmai kamarákat, most már csak azt kéne látnunk, mit fog felépíteni".

Magyar Nemzet, gondola.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek