Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendkívüli kongresszus szombaton - előzetes

Az Önkormányzati Képviselők Országos Gyűlését hozza létre a Fidesz szombati, győri rendkívüli kongresszusán, amelyen Orbán Viktor pártelnök mellett Navracsics Tibor frakcióvezető és Bugár Béla határon túli magyar vezető is felszólal majd.


Dátum: 2006-11-23 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:20.884320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A XXI., rendkívüli kongresszus előtt a Fidesz elnöksége pénteken ülést tart Győrött.

A győri egyetemi csarnokban szombaton délelőtt kezdődő kongresszuson Orbán Viktor előtt felszólal Navracsics Tibor frakcióvezető, Bugár Béla, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, valamint néhány önkormányzati vezető, köztük Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere.

A kongresszuson - amelyet a Magyarországon kialakult válsághelyzetre való tekintettel hívtak össze még október végén - értékelik az önkormányzati választásokat, és a meghívott mintegy 2.000 küldött elé terjesztik azt az alapszabály-módosítást, amely létrehozza az Önkormányzati Képviselők Országos Gyűlését.

Ennek az intézménynek a megalakítását maguk az önkormányzati képviselők kezdeményezték, jogosan követelve, hogy valamilyen formában beleszólhassanak a párt politikájának alakításába - mondta Szijjártó Péter szóvivő. Az alapszabály-módosítás célja a helyi közösség életét meghatározó döntéshozók integrálása a párt szervezeti keretei közé - tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy az önkormányzati választásokon a Fidesz és szövetségesei több mint négyezer önkormányzati képviselői, polgármesteri, megyei közgyűlési mandátumot szereztek. Az alapszabály-módosítás szerint a gyűlést a mindenkori pártelnök vezetné.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere az ügyben azt mondta, minden pártban van olyan szervezet, amely a párthoz kötődő önkormányzati politikusokat valamilyen szinten összefogja. Hozzátette: az önkormányzati rendszer súlyos helyzetére reagálva akarja a Fidesz átszervezni az eddig is meglévő önkormányzati tagozatát.

A rendkívüli kongresszus napirendjén az alapszabály-módosítás mellett szerepel egy olyan politikai helyzetértékelés, amely a demokratikus kormányzás helyreállítása érdekében szükséges lépésekről szól. A kongresszuson nem lesz tisztújítás, és nem tárgyalnak személyi kérdésekről, ezekkel a tavaszi kongresszus foglalkozik majd, amely Orbán Viktor pártelnöki pozíciójáról is dönt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek