Januártól drasztikusan drágulhat a távfűtés
A Hír Televízió információi szerint fővárosban 45, a vidéki nagyvárosokban pedig akár 70 százalékkal is drágulhat a távfűtés, miután a szolgáltatók az új gázártámogatási rendszerben nem kedvezményes, hanem piaci áron veszik a hőerőműveket működtető gázt. A távhődíjak emelésének mértékéről az önkormányzatok hozzák majd meg a végső döntést, várhatóan decemberben. A szolgáltatók kedvezménye azért szűnik meg, mert a gázártámogatás nem alanyi jogon jár januártól, hanem rászorultsági alapon.
Dátum: 2006-11-23 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68251
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:21.189055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány január elsejétől nemcsak a lakossági, hanem a nagyfogyasztói gázártámogatást is szigorítja. Ez a 15 távhőszolgáltatónál a gyakorlatban annyit jelent, hogy nem kedvezményes, hanem piaci árat kell fizetniük a hőerőművekben használt gázért.
A Főtáv Zrt. a szigorítás következményeként 86 százalékos, vagyis több, mint 14 milliárdos veszteséggel számol. A cég levélben kérte a főpolgármestertől, hogy a Fővárosi Közgyűlés hagyja jóva a 44,6 százalékos áremelési javaslatukat.
A Demszky Gábornak címzett levélben az is szerepel, a 44,6%-os tarifaemelési javaslatban nincs benne a gáz alapárának esetleges növekedése. A kormányszóvivő a távfűtés emelkedésére irányuló kérdésünkre először kitérő választ adott.
"Ez a levél a főpolgármester úrnak szól és a főpolgármester úr úgy gondolom ezt a levelet meg is fogja válaszolni" - nyilatkozta Danks Emese. Később szóvivő azt ígérte, utánanéz a rendelettervezetnek.
A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége a Főtáv egyik irodájában, zárt ajtók mögött tartott elnökségi ülést. Kiszivárgott értesülésünk szerint az állami kompenzáció megszüntetése miatt megnövekedett költségeiket az önkormányzatokra hárítják majd. Debrecen esetében a távhőszolgáltatók nem zárták ki a 70 százalékos árdrágulást sem.
"A gázár meghatározása a kormány kompetenciája, tehát pont annyival fog Debrecenben is növekedni a gázár, mint például Miskolcon, Szamosangyaloson, vagy Vekerden - mert a kormány a gázár árhatósága" - mondta el Kósa Lajos. Debrecen polgármestere hozzátette: fel van háborodva, mert "egyáltalán nem erről volt szó", és a kormány ezzel becsapja az embereket.
A rászorultsági alapú, új gáz- és távhőtámogatást egy meglehetősen bonyolult kérdőíven kell igényelni, amelyet a decemberi számlákkal postáznak. A szolgáltatók szerint a kérelmek elbírálására kevés lesz egy hónap. Azt valószínűsítik, hogy a támogatásra jogosultaknak a teljes januári és februári fűtésszámlát ki kell fizetniük, és a kompenzációt legkorábban márciuban kapják meg visszamenőlegesen.
hirtv.hu - fidesz.hu