Gyalogoshíddá válhat a Lánchíd?
A parkolási díjak drasztikus emelésével és parkosítással tartaná távol a Belvárostól az autósokat a főváros - írja a Magyar Hírlap.
Dátum: 2006-11-23 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:22.103248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2008-ban, a forgalomcsillapítás első ütemében a Kiskörút és a Duna közötti területen csökkentenék a forgalmat: a Kossuth Lajos utca forgalmát a föld alá vinnék, és a felszínen csak egy-egy sávot hagynának meg - írja a lap. Ezzel együtt gyalogoshíddá alakítanák a Lánchidat, de ehhez egy, a Duna alatt keresztben futó alagút is kellene.
A tervek szerint két év múlva parkosítanák az Egyetem, a Kamermayer Károly és a Szervita teret, valamint sétálóutcává alakítanák a Kecskeméti utcát. Mélygarázst építenének, és rendeznék az Erzsébet téri buszpályaudvar helyzetét is.
Fábry György, a Fővárosi Mérnöki Tervező Részvénytársaság irodavezetője azt mondta: egyelőre nem kaptak felkérést a forgalomcsillapítási tervek elkészítésére, előtanulmányokat azonban már végeztek.
FH - fidesz.hu