Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Kongresszus előtt: Hova tovább?" - fórumozóink véleménye

Azért adjuk közre ezt az összegzést a kongresszus előtt néhány nappal, mert abban bizakodunk, hogy a "Szerintem" hozzászólóinak véleménye, elemezéseik, ötleteik segítséget jelenthetnek a kialakult helyzetben a tisztánlátáshoz. Néhány hangsúlyos téma köré csoportosítottuk a véleményeket, amelyek természetesen nem feltétlenül esnek egybe a szerkesztőség álláspontjával, de - reményeink szerint - többé-kevésbé korrekt képet adnak a fidesz.hu fórumát látogatók gondolatairól.


Dátum: 2006-11-23 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:22.715879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hozzászólók igen nagy hangsúllyal fogalmazták meg igényüket a Fidesz radikalizálódására. Úgy látják, lassan kimerülnek a rendelkezésre álló parlamentáris eszközök. Sokan vállalnák a Fidesz vezetése helyében az előrehozott választások követelését, a társadalmi elégedetlenség fokozottabb és nyíltabb támogatását. Véleményük szerint nem szabad visszariadni a jogi eszközök alkalmazásától sem. Az alkotmányos jogok sérelmét mindannyiszor peres úton kellene korrigálni. Az állami kötelezettségek elhanyagolásából, a közpénzek ellenőrizetlen elköltéséből, a politikai és gazdasági hatalom összefonódásaiból a társadalom túlnyomó többsége számára hátrányos változások következnek be élethelyzetekben és életkilátásokban. Meg kell vizsgálni, hogyan lehetséges jogi úton rákényszeríteni a kormányt a társadalmi csoportokkal való szolidaritás és felelősség gyakorlására. A jelenlegi alkotmányt sok esetben ideiglenesnek tekintik, és újrafogalmazását, illetve új alkotmány létrehozását kívánják a hozzászólásokban. A Fidesz ragaszkodását az alkotmányosság megőrzéséhez többen gyengeségnek minősítik, míg mások éppen ebben látják a zálogát annak, hogy a párt megőrzi konzervatív értékeken alapuló identitását. Javaslatot tettek civil finanszírozású párhuzamos intézményrendszer kialakítására is, amely ellensúlyozná a kormány intézkedéseinek a hatását.

Természetesen személyi kérdések is megjelennek a hozzászólásokban. Felvetik a Fidesz vezetőségének felelősségét abban, hogy nem tudja érvényesíteni a választói akaratot, amit a mögötte álló jelentős szavazótábor megjelenít.

A Fidesz kommunikációját is erőtlennek, sokszor késedelmesnek találják. Véleményük szerint társadalomismerettel rendelkező szakértők bevonásával kell kezdeni a megújítást (ebbe beleértve számos, a nyilvánosság előtt gyengén szereplő képviselő kommunikációs felkészítését is). Új médiastratégiára van szükség, a jobboldali médiumokkal jobb együttműködésben, konzultációs fórum állandósításával, a rokonszenvező média szakemberek teljes körű feltérképezésével, tanácsaik becsatornázásával a döntési folyamatokba. Röviden: szélesebbre nyitni a kapukat, nagyobb teret engedni a civil és szakértői kreativitásnak és szakértelemnek. Sokan említik az internet jelentőségét. Úgy gondolják, a Fidesz kevéssé él az elektronikus kommunikáció lehetőségével, nem használja ki ezt a még szabad felhasználású, a baloldali médiafölény ellensúlyozására egyre inkább alkalmassá váló kommunikációs formát.

A kongresszus számára feladatként fogalmazták meg egy erőteljes gazdasági-politikai alternatíva megjelenítését. Átfogó, mély elemzést kell adni a társadalmi-gazdasági válságról, és fel kell vázolni a kivezető utakat. A kongresszusnak az lenne a feladata, hogy még erősebben és egyértelműbben fogalmazzon meg egy lehetséges társadalmi kompromisszum alapjául szolgáló, konkrét programot, ami nem jelenti a konzervatív és nemzeti liberális elvek feladását. Mindehhez alakuljon országos konzultációs fórum, amelyben a Fidesz a gazdasági ágazatoktól a szakszervezeteken át a vállalkozói szféráig, a tudományos, művészeti életig válságmegoldó párbeszédet, egyeztetést folytat (jelenlegi kullogó-követő magatartása helyett kezdeményezőként lép fel.) Állandó fórumai legyenek a szakértelmiséggel folytatott párbeszédnek. El kell készíteni az agrárvédelmen túlmutató, átfogó vidékpolitikai koncepciót a vidéki társadalom megszólítására. Jobban kell támaszkodni az adó - és járulékterhekkel sújtott kis-és középvállalkozói rétegre, aktivizálásukra nagyobb figyelmet fordítson a Fidesz.

A hozzászólók kétféle irányt vázoltak a szövetségi politika folytatására. Az egyik a nemzeti erők összefogására sarkall. Széles, az utcán tüntető, a médiában gyakran szélsőségesként emlegetett csoportoktól az újjáéledő kisgazda párton keresztül a parlamentben is megjelenő kereszténydemokratákig terjedő szoros együttműködést sürgetnek. Mások a differenciált érdekek és szempontok megjelenítésétől, több jobboldali párt és civil szervezet által színesített politikai palettában hisznek. Mindez kiegészülve a parlamenti küszöb leszállításával megnövelhetné szerintük a kormányzati többség megszerzését 2010-ben vagy előbb. Ha vannak eltérő nézetű csoportok, alakuljanak párttá. Hozzák nyilvánosságra a szemléletüket, a céljukat, terveiket. Akkor már lehet tárgyalásokat kezdeni, ha kitisztul, hogy a kis pártokkal vannak-e közös pontok. A következő választáskor is szükség lesz koalíciós partnerre, és annak addig ki kellene alakulnia.

Az önkormányzati választásokon elért eredmény ismeretében többen látnak esélyt ezen a szinten a megerősödésre. Az önkormányzati választás eredménye olyan lehetőséget adott a Fidesz kezébe, amit vétek kihagyni. Magyarország alulról tud újjászerveződni, és ennek az önkormányzatok lehetnek kiinduló sejtjei. Az összes megkezdett programot ezeken a helyeken lehetne közvetlenül az emberekhez juttatni, tökéletesíteni, összhangba hozni, új hagyományokat és új életet teremteni. A demokrácia nem demokrácia a nép nélkül.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek