Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elsősegély-csomag a 2007-es költségvetéshez

A 2007-es év rendkívül nehéz év lesz, a túléléshez pedig elsősegély-csomagra van szükség - szögezte le Varga Mihály csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-11-23 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:23.059075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Elsősegély-csomag a 2007-es költségvetéshez (Varga Mihály)

Az elsősegély-csomag segítséget kíván nyújtani a hazai vállalkozásoknak és munkavállalóknak, segítséget nyújt a reformok érdemi előkészítéséhez, továbbá egészségügy, az oktatás, a foglalkoztatás, a versenyképesség és az önkormányzatok helyzetét kívánja javítani.

Az egészségügyi módosító csomag 57 milliárd forintot kíván átcsoportosítani, az oktatási csomag 17 milliárd forintot, a foglalkoztatási és versenyképességi csomag 40 milliárd forintot, szociális csomag 5,77 milliárd, az önkormányzati csomag 62,312 milliárd, a Budapest támogatására vonatkozó javaslatok pedig 17,9 milliárd forintot érintenek - ismertette Varga Mihály. A Fidesz tehát mintegy 200 milliárd forintot javasol átcsoportosítani a költségvetési törvényjavaslatban - tette hozzá.

Varga Mihály elmondta: az egészségügy esetében a Fidesz pluszforrásokat adna például a Mentőszolgálatnak, az ÁNTSZ-nek, a Vöröskeresztnek, a Vérellátó Szolgálatnak, az anyatej-ellátásnak és néhány szakmai kamarának is.

A Fidesz az oktatás területén többet fordítana az oktatási normatívára, valamint a határon túli magyarok oktatásnak és a csángó magyaroknak a támogatására. Szociális területen pluszforrást adna például a hajléktalanok ellátására, a közgyógyellátásra és a fogyatékosok támogatására.

Az önkormányzatok esetében a fő célként a helyi bevételek megtartását, a központi források reálértéken tartását és az önkormányzatok plusz feladatai fedezetének biztosítását említette a Fidesz szakpolitikusa.

A munkahelyteremtés és a versenyképesség növelése érdekében pedig a gazdaságfejlesztési programra, a turisztikai célelőirányzatra és a foglakoztatást fejlesztő támogatásra fordítana több pénzt a Fidesz.

A Fidesz - mindezek forrásaként - négy területről javasol átcsoportosítást - mondta el Varga Mihály. A kamatkiadások területéről, a kormányzat 3 milliárdos kommunikációs kiadásaiból faragna le, megszüntetné a fölösleges költekezéseket - így például az Államreform Bizottság kiadásait, vagy az EU-vonal költségeit -, továbbá elvonná a kormányzati negyed költségeit. Hozzátette: a Fidesz módosításai nem növelik a hiány összegét, hiszen abban egyetértenek a kormánnyal, hogy a hiány mértékét csökkenteni kell.

Magyarország 2007-ben példátlanul magas összeget, 1100 milliárd forintot fizethet kamatkiadásokra, ugyanakkor, ha változik a gazdaságpolitika és esetleg a kormányfő személye is, akkor jelentősen csökkenhet a kockázati prémium, amely a kormány hiteltelensége és a semmittevése miatt indokolatlanul magas - fejtette ki Varga Mihály.

Végezetül hangsúlyozta: a Fidesz csak olyan módosításokat adott be, amelyek valamilyen központi, országos méretű célt segítenének elő, így ezek a központi költségvetés számait módosítják.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1662, 'source_type': 'media', 'source_id': 626, 'target_type': 'article', 'target_id': 59849, 'relation_type': 'describes'}