Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kitüntetések a Megye Napján

Idén harmadik alkalommal - a 398 évvel ezelőtt alakult Hajdúkerület évfordulóján - Hajdú-Bihar Megye Önkormányzata november 22-i ünnepi ülésén kitüntetéseket adott át azoknak, akik munkájukkal, társadalmi tevékenységükkel hozzájárultak a megye fejlődéséhez, fejlesztéséhez, a megye értékeinek feltárásához és megismertetéséhez. A kitüntetéseket Rácz Róbert, a megyei közgyűlés elnöke adta át a Megyeháza Árpádtermében.


Dátum: 2006-11-23 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:24.826981, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bocskai István-díjat kapott Balla György tanszékvezető egyetemi tanár, Csíkos János nyugalmazott református esperes, Nagy Sándor, kistérségi fejlesztési szakember.

Kölcsey Ferenc-díjban részesült Madarász Kathy Margit textilművész, Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök, valamint a Furtai Hagyományőrző Citeraegyüttes.

Maróthi György-díjra érdemesnek tartotta a megyei közgyűlés Csík István nyugalmazott általános és művészeti iskolai igazgatót, Csobán Péternét, a debreceni Kós Károly Művészeti Szakképző Iskola igazgatóját és Szitovszky Józsefnét, a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Karának docensét.

Kovács Pál-díjjal ismerte el a közgyűlés Magyar György munkáját, melyet a Debreceni Utánpótlás-nevelő Sport Egyesület szakmai igazgatójaként végzett. Ugyanezt a díjat kapta Szombathy András, a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség elnöke.

Arany Sándor-díjat vehetett át Szabó Imre, a derecskei KASZ-Coop Mezőgazdasági Ipari és Szolgáltató Kft. vezetője.

Kisebbségi-díjra érdemesnek találta a közgyűlés Miskolczi Dimitrankát, Debrecen Megyei Jogú Város Bolgár Kisebbségi önkormányzatának elnökét.

A kitüntetések átadása után a folytatólagos közgyűlésen megválasztották az eddigi alelnök - Kocsis Róbert - mellé a második alelnököt is, Szóláth Tibor személyében.

Nyírő Gizella - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek