Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ha nincs jövőkép, nincs garancia

A kormánynak ezekben a megszorításra szánt években nincs körvonalazható jövőképe, ami azért probléma, mert az emberek bizonytalanok, nem tudják, meddig tartanak a megszorító intézkedések, a meghozott áldozatok arányban állnak-e az elérni szándékozott eredménnyel - mondta az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Salgótarjánban.


Dátum: 2006-11-23 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68285
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:31.591990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Borsik János szerint a kormány még nem találta ki a reformok levezénylésének módját, esetenként ad-hoc döntések látszanak. Példaként említette a kórházi struktúra "elég ingatag" átalakítását".

A szakszervezeti vezető kifejtette: a kormánynak fel kellene vázolnia, hogy honnan hová akarja eljuttatni a társadalmat.

Ha a meghozott és még tervezett intézkedések nem vezetnek - a kormány által megszabott - záros határidőn belül eredményre, akkor a kormánynak le kell vonnia a konzekvenciát - tette hozzá. Úgy fogalmazott: ha nincs jövő, nincs garancia.

Borsik János kitért rá, hogy a miniszterelnöknek erről a képviselők számára is elfogadható és teljesíthető jövőképről szerződést kellene kötnie a szocialista frakcióval, megjelölve ebben az időhatárokat és a személyes felelősséget is. "Ilyenfajta garanciavállalás nélkül ingatag a változtatások hitelessége" - mondta.

Ezt azért is fontos, mert "sem a megszorító csomagnak, sem a konvergenciaprogramnak nincs társadalmi támogatottsága, szakszervezeti támogatottsága meg nem is lehet" - fogalmazott Borsik János.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek