Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szemtanúkat keres az ügyészség Révész Máriusz ügyében

Olyan szemtanúkat keres az ügyészség, akik látták október 23-án Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő bántalmazását a fővárosban - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2006-11-23 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:33.075711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyészség különösen annak a férfinak a jelentkezését várja, aki az VII. kerületi könyvesbolt árkádjánál - ahol megverték Révész Máriuszt - tanúja lehetett az eseményeknek.

A Fidesz parlamenti képviselője október 23-án, az Astoria környékén sérült meg, amikor a tüntetők és a rendőrök összecsaptak egymással. Révész Máriusz később elmondta: családjával vett részt a Fidesz rendezvényén, majd a gyűlés után hazaindult. Később biztonsági őrök találtak rá, a látlelet szerint a fején 15 centiméteres sérülés volt, eltört a lapockája, szájba verték és a veséjét is megütötték.

Futó Barnabás, Révész Máriusz ügyvédje hétfőn arról számolt be az MTI-nek, hogy a Révész Máriusszal szemben foganatosított rendőri intézkedésről videofelvétel áll rendelkezésre, amelyet a tanúkénti meghallgatáson a képviselő is megtekintett. Futó Barnabás akkor nem kívánt a felvételről részleteket elmondani, de hozzátette: az az eljárás során bizonyító erejű lesz.

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos eljárásban történt bántalmazás miatt rendelt el nyomozást Révész Máriusz feljelentése kapcsán.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek