Együttműködési megállapodást kötött a KDNP, a Magosz és a Nemzeti Fórum Szegeden
Együttműködési megállapodást kötött a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége és a Nemzeti Fórum Csongrád megyei szervezete csütörtökön, Szegeden.
Dátum: 2006-11-23 19:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:07:34.979915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zakar Péter, a Nemzeti Fórum megyei elnöke elmondta: a megállapodás célja, hogy rendszeres konzultációkat folytassanak a szervezetek nevében megyei képviselőként, és megerősítsék a közgyűlésen belül a nemzeti irányvonalat.
A három szervezet üdvözli a megyei költségvetés érdekében tett erőfeszítéseket, ugyanakkor rámutat, hogy a válság oka a Gyurcsány-kormány felelőtlen politikájában, illetve a megye irányítását az előző ciklusban ellátó MSZP-s vezetés tevékenységében keresendő.
Elutasítják a kormány azon törekvését, hogy a szakmaiságra hivatkozva saját leépítési terveit az önkormányzatokkal valósíttassa meg. Közös törekvésük, hogy az európai keresztény hagyományok, így az egymás iránt érzett szolidaritás, az önkormányzatiság megerősítése, a politikai félelmektől mentes közélet és a szociális gondoskodás minél hatékonyabban valósuljon meg a megyében - tette hozzá Zakar Péter.
Hangsúlyozta: meg kell óvni a termőföldet és azokat, akik megművelik azt; a gazdatársadalom érdekeinek védelme közös érdek. Elutasítják azokat a reformnak álcázott felelőtlen intézkedéseket, amelyek Csongrád megye lakosságának kiegyensúlyozott egészségügyi ellátását fenyegetik.
Gazdasági, oktatási, kulturális és politikai téren is javítani kell a kapcsolatokat a határon túl élő magyarsággal, mert ezáltal növelik a térség stabilitását, biztonságát és hozzájárulnak a megye fejlődéséhez. Erősíteni kívánják együttműködésüket a Fidesszel és a Vállalkozók Pártjával, de a megye érdekében nyitottak minden felelős párt és társadalmi szervezet felé - mondta.
Lázár János, Fidesz megyei elnöke közölte: október 1-jén mindenki fellélegzett, hogy Csongrád végre le tudja vetkőzni a Pol Pot megye jelzőt, és olyan megyei közgyűlés lesz, amelyben a többség polgári, keresztény értékrendet juttat hangsúlyra. Örömmel fogadták, hogy ezek a szervezetek a nemzeti értékek erősebb megyei szintű képviseletére kívánnak koncentrálni.
A megye szervezésében, működtetésében számos olyan elv van, amelynek a megszorító csomaggal, a Gyurcsány-féle zsebkifosztással szemben az emberek oldalára kell állni; a nemzeti kereszténydemokrata elkötelezettségű mozgalmak a világban mindenhol a szociális igazságot képviselik - fogalmazott a politikus.
MTI - fidesz.hu