Tavasztól akár 10 hónapot is várni kell a műtétekre
Legkésőbb tavaszra kialakulnak a 8-10 hónapos várólisták a választható műtéteknél - mondta az InfoRádióban az államreform bizottság egészségügyért felelős tagja.
Dátum: 2006-11-23 20:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:07:35.328413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Repa Imre az InfoRádióban arról is beszélt, hogy már kezd bizonytalan lenni abban: megvalósítható-e egy gyors, problémamentes struktúraváltás az egészségügyben.
Repa Imre elmondta: több alkalommal is jelezte az államreform bizottság ülésén, hogy gyors átalakításra van szükség az egészségügyben, különben a kórházak belekerülnek egy adósságspirálba.
Az átalakítást azonban szerinte nem a fekvőbeteg-ellátással, hanem az alapellátással és a járóbeteg szakellátással kell kezdeni. Magyarországon azonban nem ez történik, ennek eredményeként hamarosan a nyugat-európai államokra jellemző 6-8 hónapos várólistákra kell számítani.
Hangsúlyozta: nem a betegek azonnali ellátása a luxus, mint ahogy sokan állítják, hanem az, ha túl sok intézményt tartunk fenn.
A Kaposvári Kórház főigazgatója szerint mind az orvosok, mind a tulajdonos önkormányzatok félreértették a kormány átalakítási terveit.
Hozzátette: a súlyponti kórházak kijelölése csak az átalakítás első lépése. Ezt követte volna a területi ellátók kijelölése, majd a kisebb ellátási régiók meghatározása és a krónikus ellátás megszervezése. Negyedik körben következett volna bizonyos intézmények felszámolása. Ezzel párhuzamosan szervezték volna át a járóbeteg ellátást.
"De az első körben már mindenki üvölt, már mindenki rángatja a kis politikai barátját" - mondta Repa Imre.
inforadio.hu - fidesz.hu