Meghalt a megmérgezett volt orosz ügynök
Néhány héttel feltételezett megmérgezése után csütörtök este a londoni egyetemi kórházban meghalt Alekszandr Litvinyenko, az orosz titkosszolgálat volt ügynöke.
Dátum: 2006-11-24 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:07:36.790945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A halálhírt a kórház szóvivője közölte a BBC brit közszolgálati adóban.
Nagyon beteg volt, amikor behozták, az orvosok mindent megtettek, ami tőlük tellett, hogy megmentsék - mondta Litvinyenkóról.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) 43 éves volt alezredesén - Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik bírálóján - három hete kezdtek mérgezés tünetei mutatkozni azután, hogy egy londoni szállodában találkozott két orosszal.
A férfi, aki 2000-ben szökött Nagy-Britanniába feleségével és fiával, miután odahaza megvádolta az FSZB-t, hogy a szintén Londonba menekült Borisz Berezovszkij mágnás életére tör, a Putyin elnökkel szemben szintén kritikus, október 7-én gyilkosság áldozatául esett Anna Politkovszkaja orosz újságírónő halála ügyében kutakodott.
A Scotland Yard nyomozást indított, hogy tisztázza az exkém megbetegedésének körülményeit, miután az orvosok a múlt héten - Litvinyenko pénteki kórházba szállítása után - azt mondták, a betegséget mérgezés okozta, de egészségi állapotának rohamos romlásának okát - amelyre a halála is visszavezethető - egyelőre nem ismerik.
A londoni The Times pénteki számában interjú jelent meg Litvinyenkóval aki kijelentette: azért akarja a merényletet túlélni, hogy "megmutassa nekik". "Engem elkaptak a gazemberek, de nem kapnak el mindenkit" - mondta a volt hírszerző.
Andrej Nyekraszov, Litvinyenko egyik barátja az AP-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az egykori kém az Oroszországban folyó hatalmi harc áldozata lett és mivel a Kreml félt a leleplezéseitől, logikus volt a vele szembeni bosszú.
Alex Goldfarb, Litvinyenko szóvivője bejelentette, hogy az elhunyt közvetlenül halála előtt diktált egy nyilatkozatot, amelyet a család egyik tagja olvas fel pénteken délben a londoni egyetemi kórház előtt. Goldfarb nem árulta el ugyanakkor Litvinyenko megnevezi-e benne gyilkosát.
MTI - fidesz.hu