Phenjan elutasította Bush ajánlatát
Észak-Korea pénteken visszautasította George Bush párbeszédet kezdeményező, megújított ajánlatát, "politikailag visszamaradott gyermeknek" nevezve az amerikai elnököt.
Dátum: 2002-02-22 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:29.050299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az észak-koreai külügyminisztérium szóvivője a kommunista állam politikai berendezkedésének gyalázásával vádolta meg Bush elnököt.
"Nem akarunk kapcsolatba kerülni a Bush-klánnal, amely a fegyverek erejével próbálja megváltoztatni a koreai nép által választott rendszert" - idézte a közelebbről meg nem nevezett szóvivőt a hivatalos észak-koreai hírügynökség.
A szóvivő feleslegesnek ítélte a párbeszédet, amely mellett Phenjan véleménye szerint Washington csak azért kardoskodik, hogy ürügyet találjon az invázióra. Megvádolta az amerikai elnököt: olyan politikát folytat, amelynek célja Észak-Korea "megfojtása".
"Észak-Korea soha nem bocsáthat meg senkinek, aki politikai rendszerét gyalázza, ámbár Bushnak vagy elment a józan esze, vagy egy politikailag visszamaradott gyermek" - mondta a phenjani külügyminisztérium szóvivője.
Az amerikai elnök szerdán a dél-koreai fővárosban ismételte meg júniusban tett ajánlatát, amely szerint a washingtoni kormányzat kész a párbeszéd folytatására Észak-Koreával, hogy eloszlassa a kommunista állam tömegpusztító fegyvereivel kapcsolatos aggodalmakat. Bush csütörtökön Pekingben felkérte Csiang Cö-min kínai elnököt: segítsen rábírni Phenjant a dialógus folytatására.
Észak-Korea felháborodását Bush azon kijelentései váltották ki, amelyekben az AP amerikai hírügynökség megfogalmazása szerint erős kétségeit hangoztatta a kommunista országot diktatórikusan irányító Kim Dzsong Illel szemben, zsarnok rezsimnek nevezte a phenjani kormányt, amely tömegpusztító fegyvereket gyárt, miközben a nép éhezik.