Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány magára hagyta a lakótelepek családjait

Pokorni Zoltán péntek délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette: a Fidesz azt javasolja a kormánynak, hogy a gázárátámogatási rendszert egészítse ki a távhőszolgáltatást igénybe vevők támogatásával.


Dátum: 2006-11-24 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:07:41.900220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A kormány magára hagyta a lakótelepek családjait (Pokorni Zoltán)

Pokorni Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy megszűnik az a támogatás, amelyet a távhőszolgáltatók korábban kaptak, így a piaci ár miatt kénytelenek lesznek megemelni a távhőszolgáltatás díját. Emellett a kormány szándékai szerint - vagyis hogy fokozatosan kivonuljon a gázár támogatásából - 2008-ra a támogatásra szánt költségvetési pénzt a mostani egyharmadára kívánják csökkenteni. Most 160 milliárd forintot fordít az ország költségvetése a növekvő gázárterhek enyhítésére, és az előttünk álló két év igen nehéznek ígérkezik, ha a támogatásra szánt pénz kétharmaddal csökken - szögezte le a Fidesz alelnöke.

Mindezek miatt több mint egymillió családnál állhatnak elő kritikus állapotok, amikor a megemelt fűtési költségeket nem képesek majd fizetni, és félő, hogy tömeges eladósodásnak leszünk tanúi, elszenvedői. Pokorni Zoltán rámutatott, hogy farizeus és cinikus, amikor a kormány széttárja a karját és azt mondja, az önkormányzatoknak kell megoldani ezt a problémát. "Elfogadhatatlan, hogy a kormány magára hagyja a lakótelep embereit" - szögezte le, és bejelentette: a Fidesz azt javasolja a kabinetnek, hogy a gázárátámogatási rendszert egészítse ki a távhőszolgáltatást igénybe vevők támogatásával.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2337, 'source_type': 'media', 'source_id': 627, 'target_type': 'article', 'target_id': 59905, 'relation_type': 'describes'}