Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem támogatja Németország a bevándorlás uniós szabályozását

Nem támogatja Németország a törvényes bevándorlás közös, uniós szabályozását.


Dátum: 2006-11-24 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:07:46.596389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindezt Wolfgang Schäuble belügyminiszter fejtette ki a Die Welt című tekintélyes konzervatív napilap pénteki számában megjelent nyilatkozatában, utalva ugyanakkor arra, hogy a migráció problémáját mindenképp kezelni kell. A miniszter szerint az illegális migráció ellen együttesen kell felvenni a harcot, az ugyanis sikeresen csakis így küzdhető le. Az európai munkaerőpiacokra történő, törvényes bevándorlás szabályozásának azonban mindenképp a tagállamok hatáskörében kell maradnia - jelentette ki a miniszter.

Schäuble emlékeztetett rá: francia kollégájával, Nicolas Sarkozyvel a közelmúltban javaslatot dolgozott ki arról, hogy az illegális bevándorlás elleni harcot európai uniós szinten erősíteni kell. Ezt a javaslatot egyébként előterjesztik a bel-, illetve igazságügyi miniszterek küszöbön álló, brüsszeli találkozóján. Ez - mint fogalmazott - egyformán érdeke a leginkább érintett Spanyolországnak és Olaszországnak is. De be kell vonni a többi tagállamot is, mivel európai felelősségről van szó. "A földközi-tengeri országokat nem hagyhatjuk egyedül" - jelentette ki a német belügyminiszter.

A miniszter szerint ezekhez az erőfeszítésekhez, a szükséges eszközökhöz a pénz önmagában nem elegendő. Legalább annyira fontos a közös fellépés, annak együttes meghatározása, hogy mi a teendő. Ugyanakkor - mint utalt rá - spanyol kollégájával a közelmúltban teljes mértékben egyetértett abban, hogy az illegális bevándorlás gyors legalizálása csakis kiélezi a problémát.

A törvényes bevándorlással kapcsolatban Schäuble hangsúlyozta, hogy Németország elutasít mindenfajta kvótát. Azon a véleményen van ugyanis, hogy az ilyen jellegű keretek meghatározásának az egyes tagállamok hatáskörében kell maradnia, mert az csakis a munkaerőpiac mindenkori helyzetével összhangban történhet. "Németországnak nincs szüksége kvótákra a bevándorlókat illetően" - jelentette ki a belügyminiszter.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek