Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

December első felében döntenek a vasútvonalakról

Várhatóan december első felében dönt a gazdasági tárca a korábban megjelölt 28 vasútvonal, illetve vonalszakasz sorsáról. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára azt mondta: a döntés előtt konzultálnak az érintett térségek képviselőivel.


Dátum: 2006-11-24 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:07:48.351354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felsmann Balázs Győrött, az észak- és nyugat-dunántúli régióban érdekelt önkormányzati vezetők és szolgáltatók előtt elmondta: Magyarország több mint 3100 településéből 800 rendelkezik vasútállomással, csaknem 1100 település érhető el vasúton, ugyanakkor a települések kétharmadára csak autóbusszal lehet utazni, és mindössze 17 olyan község van, ahová nem jár busz.

A közlekedési minisztérium szakállamtitkára hozzátette: eközben a MÁV tavaly 156,4 millió utast szállított, míg a 24 Volán-társaság ennek háromszorosát. Az önkormányzati vezetők a vasútvonalak megőrzése és fejlesztése mellett foglaltak állást.

A gazdasági tárca decemberig azt vizsgálja, hogy a 28 vasúti szakaszon indokolt-e az államilag finanszírozott személyszállítás fenntartása.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek