Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemondott Molnár Gyula

Lemondott frakcióvezetői tisztségéről Molnár Gyula, miután az MSZP budapesti párttanácsa elfogadta a párt és az SZDSZ közötti koalíciós szerződés tervezetét. Az elnökség Steiner Pál frakcióvezető-helyettest javasolja a képviselőcsoport új vezetőjéül.


Dátum: 2006-11-24 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:07:49.306478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnökség a fővárosi frakciót álláspontjának megváltoztatására kérte a fővárosi kiemelt fejlesztések bizottsága elnöki posztjával kapcsolatban. A képviselőcsoport Hunvald György VII. kerületi polgármester mellett voksolt, az elnökség viszont Somlyódy Csaba budapesti pártalelnököt támogatta.

Ha a frakció elfogadja az elnökség álláspontját, akkor Somlyódy ismét egyidejűleg vezetheti ezt a két bizottságot.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek