Ukrajnában nyilvánosságra hozzák az 1933-as éhínséggel kapcsolatos dokumentumokat
Az ukrán titkosszolgálatok nyilvánosságra hozzák a szovjet archívumokból származó, az 1933-as éhínséggel kapcsolatos, eddig titkos dokumentumokat.
Dátum: 2006-11-24 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:07:52.891627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ukrán fővárosban, Kijevben pénteken megnyitott kiállítás keretében több száz korabeli dokumentumot - különböző egykori utasításokat, a hatóságok titkos jelentéseit -, csontvázzá soványodott gyermekeket és az éhínség áldozatinak holttestével teli utcákat ábrázoló fotókat mutattak be. A rendezvényt Viktor Juscsenko ukrán államfő nyitotta meg.
Az éhínséget a Joszif Sztálin által elrendelt kötelező gabonabegyűjtések okozták, amelyekkel a szovjet diktátor a kollektivizálással szembeszegülő ukrán parasztokat akarta megtörni. A gabona és a háziállatok rendszeres kényszerbeszolgáltatása következtében a Szovjetunió éléskamrájának nevezett Ukrajnában milliók haltak meg otthonaikban vagy az utcán, s szinte mindennapossá vált a kannibalizmus. A történtekről csak a Szovjetunió szétesése után emlékeztek meg, a szovjet hatóságok ugyanis évtizedekig tagadták a történteket. Kijev, amely szerint a szovjethatalom idején közel tízmillió ember pusztult el, kérte az ENSZ-t, minősítse az éhínséget népirtásnak.
MTI - fidesz.hu