Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar hadsereg most már csak vegetál

A költségvetés jövő évi számai, illetve az átalakítások miatt a magyar hadsereg leépítése a végső stádiumba érkezett - reagált Lázár János, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke arra a bejelentésre, miszerint új irányítás és szerkezet jön létre a honvédségnél.


Dátum: 2006-11-24 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:07:53.211637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lázár János közölte: a honvédelmi miniszternek és az MSZP-nek meg kellene hallania azt a figyelmeztetést, ami Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár szájából hangzott el néhány héttel ezelőtt Budapesten. Emlékeztetett: a katonai szövetség főtitkára rámutatott arra, hogy a magyar kormány nem fordít kellő figyelmet a hadseregre. Mint fogalmazott, "ez az átalakítás nem fejlesztés, hanem leépítés".

"Ez az átalakítás veszélybe sodorja az ország védelmi képességét, és kérdésessé teszi azt, meg tud-e felelni Magyarország a NATO és más nemzetközi szervezetek elvárásainak". Példaként említette a magyar hadsereg iraki és afganisztáni szerepvállalását.

Lázár János úgy látja: a költségvetés, illetve az átalakítások alapján a magyar hadsereg "most már csupán vegetál", "agonizál".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek