A siklósi kórház megmaradásáért demonstráltak
Demonstrációt szervezett a Fidesz városi szervezete Siklóson a helyi kórház jelenlegi formában történő megmaradása érdekében; a pénteki megmozduláson csaknem kétszázan vettek részt.
Dátum: 2006-11-24 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:07:53.898361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szalai Ottó, a Fidesz városi elnöke arról számolt be az MTI-nek, hogy a város lakói mellett a környék településeiről, de még Pécsről is érkeztek demonstrálók.
A megmozdulással és az aláírásgyűjtéssel, amelyet december végéig kívánnak folytatni, azt szeretnék elérni, hogy a 110 éves kórház a jelenlegi formájában működjön továbbra is. Eddig már 2.500 aláírás gyűlt össze - jelezte.
Az Egészségügyi Minisztérium tervezete szerint Baranyában Komlón és Siklóson szüntetnék meg a kórházak aktív ágyait. A 95 aktív és 10 krónikus ággyal működő siklósi kórház ellátási területe kiterjed a város mellett Harkányra és Villányra, valamint a kistérség 43 településére.
A siklósi kórházban többszörösen hátrányos helyzetben lévő, aprófalvas térségben élő ötvenezer ember egészségügyi ellátása folyik. A fekvőbeteg-forgalom eléri az évi négyezret, míg a szakrendelőkben csaknem százezer esetet látnak el.
A magántőke bevonása az egészségügybe először Siklóson történt meg 2004 novemberében. Az intézményt működtető Siklósi Kórház Kht.-nak a Mega-Logistic Rt. 75, a siklósi önkormányzat 18 százalékban tulajdonosa, a fennmaradó tulajdonrészen a harkányi, a villányi és a beremendi önkormányzat osztozik.
MTI - fidesz.hu