Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélybe kerülhet a Sportkórház

Kérdéses a Sportkórház jövője, a létesítmény esetleges rehabilitációs intézetté történő átalakítása alapjaiban rengetné meg a 2008-as pekingi nyári játékokra kidolgozott felkészülési stratégiát - hangzott el a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi ülésén.


Dátum: 2006-11-24 19:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:07:54.216373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Berkes István, a Sportkórház főigazgatója elmondta, hogy csak kedden közli az egészségügyi kormányzat az intézménnyel összefüggő elképzeléseit.

A szakember hozzátette: a rehabilitációs intézetté alakítás azt jelentené, hogy sportorvosok, masszőrök, sportpszichológusok veszítenék el állásukat.

Ezzel párhuzamosan megszűnne az a lehetőség, hogy valamennyi olimpikon átessen azokon az éves szűréseken, amelyek elengedhetetlenek a sportolók egészségügyi állapotának megbízható feltérképezéséhez.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége úgy döntött, hogy a testület orvos tagjai, Gémesi György, Kamuti Jenő és Berkes István felkeresik az egészségügyi minisztérium vezetőjét és arra kérik, hogy a Sportkórházzal összefüggő döntéseket halasszák a pekingi olimpia utáni időszakra.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek