A városvezetők elsődleges feladata a városuk érdekeinek képviselete
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere pályázik a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöki posztjára - ezt a politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában közölte péntek kora este.
Dátum: 2006-11-24 20:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:07:56.313966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: a szövetség december elején várhatóan Debrecenben tart találkozót, és a posztra jelenleg ő az egyedüli jelölt.
A kérdésre, hogy a Fidesz szombati, győri kongresszusán létrehozandó Önkormányzati Képviselők Országos Gyűlésének miért nem ő, hanem Orbán Viktor Fidesz-elnök lesz a vezetője, Kósa Lajos azt mondta: egy polgármesternek "mérsékelt" a lehetősége arra, hogy ilyen pártszervezetekben ilyen vagy hasonló feladatot vállaljon. Hozzátette: az önkormányzati tagozatokat "nem kézenfekvő, hogy önkormányzati vezetők" vezessék. A politikus példaként említette, hogy a Baloldali Önkormányzati Közösség elnöki tisztségét Lamperth Mónika miniszter tölti be, aki ugyancsak nem polgármester.
Hangsúlyozta: az állampolgárok azt várják a városvezetőiktől, hogy a városuk érdekeit képviseljék, és ne "pártkatonaként" viselkedjenek.
Az Önkormányzati Képviselők Országos Gyűlésének létrehozásához szükséges alapszabály-módosítást szombaton terjesztik a Fidesz kongresszusára meghívott mintegy 2.000 küldött elé.
Ennek az intézménynek a megalakítását maguk az önkormányzati képviselők kezdeményezték, jogosan követelve, hogy valamilyen formában beleszólhassanak a párt politikájának alakításába - mondta az MTI-nek korábban Szijjártó Péter szóvivő. Az alapszabály-módosítás célja a helyi közösség életét meghatározó döntéshozók integrálása a párt szervezeti keretei közé - tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy az önkormányzati választásokon a Fidesz és szövetségesei több mint négyezer önkormányzati képviselői, polgármesteri, megyei közgyűlési mandátumot szereztek. Az alapszabály-módosítás szerint a gyűlést a mindenkori pártelnök vezetné.
MTI - fidesz.hu