Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Litvinyenko "állami terror áldozata" lett?

A brit titkosszolgálatok szerint Alekszandr Litvinyenko dezertőr orosz kém megmérgezése az "államilap támogatott terrorizmus nyomait mutatja".


Dátum: 2006-11-25 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:07:59.645813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy magas rangú brit kormányzati tisztviselő a The Times című lap szombati számának megerősítette, az egykori orosz ügynököt, aki brit állampolgár lett, "polónium 210-es radioaktív anyaggal mérgezték meg, és más meg nem nevezett bizonyítékok is arra utalnak, hogy a gyilkosságot külföldi ügynökök hajtották végre." A brit rendőrség egyébként három londoni, Litvinyenko által látogatott helyszínen - egy belvárosi szusibárban, a Millenium szállodában, ahol a volt kém találkozókat szervezett, valamint a főváros északi részén lévő lakásában - találta meg a rendkívül ritka radioaktív anyag nyomait. Szakértők szerint a mérgezéshez használt mennyiségű polóniumot csak nukleáris létesítményből lehet megszerezni.

A brit terrorelhárító részleg detektívjei nem kívántak nyilatkozni arról, hogy mekkora mennyiségű radioaktív anyagra bukkantak az orosz ügynök által látogatott helyeken. A polóniumot korábban Litvinyenko vizeletéből mutatták ki. Brit orvosok már korábban is megállapították, hogy a volt hírszerző tiszt szervezetébe radioaktív anyag került. A polóniumot lengyel származású Marie Curie fedezte fel 1898-ban. Mérgező hatást csak a véráramba kerülve fejt ki.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek