Folytatódó forgalomlassító gazdatüntetés Somogyban
A somogyi gazdák szombaton folytatták előző nap elkezdett, háromnapos félpályát lezáró forgalomlassító demonstrációjukat Nagyatád és Ötvöskónyi között a 68-as úton. A nagyatádi és az ötvöskónyi gazdák a kormány elvtelen politikája ellen tiltakoznak.
Dátum: 2006-11-25 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:00.640813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tüntetők délelőtt több járművel - traktorok és személygépkocsik -sorakoztak fel a 36-os kilométerszelvényben - közölte az MTI-vel Szabó Tamás, a demonstrációt a rendőrségnek bejelentett Magosz Somogy megyei elnöke, aki szerint a nagyatádi és az ötvöskónyi gazdák a kormány "elvtelen" politikája ellen, illetve a tervezett földtörvény-módosítás és az Új Magyarország vidékfejlesztési stratégiai terv tervezett lépései miatt tiltakoznak.
A demonstráció idején 8.00 és 17.00 óra között a helyszínt rendőrök biztosítják, s ők irányítják a forgalmat.
MTI - fidesz.hu