Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A polgári demokrácia a legsúlyosabb időszakát éli

A Fidesz négy témában, az igazságosság, az életminőség, a közszolgáltatások és az állam feladata, valamint a versenyképesség kérdésében javasol vitát januártól - jelentette be Navracsics Tibor.


Dátum: 2006-11-25 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:01.343711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Navracsics Tibor felszólalása

"Ma a magyar polgári demokrácia a legsúlyosabb időszakát éli. Négy és fél év szocialista kormányzása a hazugság politikáját, az irigység politikáját és a gyűlölet politikáját hozta el számunkra" - szögezte le Navracsics Tibor. Az elmúlt négy és fél év kormányzati semmittevéssel, az elmúlt másfél-két év pedig folyamatos hazudozással telt el - tette hozzá. Navracsics Tibor aláhúzta: a világ demokráciáinak történetében nem fordult elő, hogy egy kormány, egy kormánypárt szervezett és nyílt politikai hazugságra építsen választási kampányt, minden eszközt megengedhetőnek tartva. "Gyurcsány Ferenc miatt kell szégyenkeznünk az angolszász országokban a mi demokráciánk állapota miatt" - tette hozzá. Emlékeztetett: Gyurcsány Ferencék honosították meg az irigység politikáját, amikor egymás ellen fordították a társadalmi csoportokat, és ők hozták a gyűlölet politikáját is, hiszen a miniszterelnök büszkén vállalja, hogy a 23 millió románnal és Kövér László kiforgatott mondatával riogató gyűlöletkampány az ő nevéhez fűződik. Gyurcsány Ferenc hozta be számunkra a hazugság, az irigység és a gyűlölet politikáját, ezért mondjuk azt, hogy Gyurcsány Ferenc nem méltó arra, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke legyen - szögezte le a politikus.

Navracsics Tibor beszédében kitért a független intézmények elleni kormányzati támadásokra is. Felidézte a KSH elnökének, elnökhelyetteseinek jogellenes menesztését, a PSZÁF elnökének eltávolítását, gyanús megveretését, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a Legfőbb Ügyész, valamint a köztársasági elnök elleni támadásokat. "A szocialisták gátlástalanul támadják a független intézményeket, lejáratják a független intézmények tekintélyét, és ezáltal sérültté válik a demokrácia alapja: a független intézményekbe vetett közbizalom is" - fejtette ki. A Fidesz frakcióvezetője aláhúzta: egy demokráciában nem lehet szétverni a legális intézményrendszert anélkül, hogy ne sérülne a demokrácia.

Egy miniszterelnök nem engedhet meg magának olyat, hogy az elkövetkező hét évről tárgyalni akaró polgármestereket és megyei közgyűlési elnököket útszéli hangnemben szidja. Mi az önkormányzatiság pártja vagyunk, és hiszünk abban, hogy a szabadság a szabad és autonóm önkormányzatokon alapul - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: a Fidesz polgármesterei és megyei közgyűlési elnökei az önkormányzatok szabadságát fogják védeni, akár Gyurcsány Ferenc ellenében is.

Navracsics Tibor kijelentette, ehhez a szocialista ciklushoz köthető a szabadságjogok érvényesülésének válságba kerülése is. Felidézte a gesztenyéskerti tüntetés törvénytelen feloszlatását, a Magyar Nemzet és a Blikk fotósának rendőri megveretését. "Ami 2006. szeptember 18-a óta történik, arról mindannyian tudjuk, hogy a polgári Magyarország emberi jogi fejezetének legsötétebb oldala" - tette hozzá.

A polgári Magyarország eszméje annak az esélyét adja meg, hogy ha apránként, lépésről lépésre, de becsületes munkával egyről a kettőre lehet jutni, mindenki polgárrá válhat, aki polgárrá akar válni, ha a becsületes munkát és az értékalapú előmenetelt tartja az élet normális törvényének - fejtette ki Navracsics Tibor. Amikor jólétről, gazdaságról, a jövőről beszélünk, akkor a magyar nemzet jövőjéről kell beszélnünk. Olyan megoldásokat kell találnunk, amelyek nemcsak a mának, hanem a holnapnak is szólnak. "Túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy bárkit is kizárhassunk a magyar jövő megalkotásából, és a magyar jövő formálásából" - tette hozzá.

Négy témában, az igazságosság, az életminőség, a közszolgáltatások és az állam feladata valamint a versenyképesség kérdésében javasolt vitát januártól áprilisig Navracsics Tibor. Elsőként - januári témaként - az igazságosságot említette a Fidesz frakcióvezetője, mivel szerinte ma Magyarországon a kormányzati politika igazságtalan. Ezt követően februárban az életminőség témájában legyenek viták - javasolta. Úgy vélte, a környezetvédelem, a fogyasztóvédelem, a fogyatékosok problémáiról kell beszélni. A politikus aláhúzta: márciusban a közszolgáltatásokról, az állam feladatáról kell vitát nyitni. "Mi újra akarjuk definiálni az állam szerepét" - fogalmazott. Áprilisban kerülne napirendre a versenyképesség, amelyet - mint mondta - újra kell értelmezni. Úgy vélte, minderről a parlamentben is értelmes vitát kell kezdeményezni. A képviselő hangsúlyozta: e viták eredményeképpen a májusi kongresszusra elkészülhet a jövő kérdéseiről egy vitaanyag, egy stratégiai dokumentum.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4106, 'source_type': 'media', 'source_id': 629, 'target_type': 'article', 'target_id': 59957, 'relation_type': 'describes'}