Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új internetes szolgáltatások: Fidesz webáruház, Fidesz-mail

Honlapunkon 1-2 héten belül megkezdi működését a Fidesz webáruháza, és elindul a Fidesz-mail is, amely ingyenes fideszes email fiókot biztosít a párt tagjai számára.


Dátum: 2006-11-25 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:01.672944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Régi igényt kielégítve a Fidesz honlapján 1-2 héten belül megkezdi működését a fidesz.hu webáruháza, amelyben új és a már ismert fideszes ruházati termékek, használati tárgyak, könyvek lesznek kaphatóak. A bolt választéka a tervek szerint folyamatosan bővül majd.

***

Néhány héten belül lehetőség nyílik arra is, hogy minden, a nyilvántartásban szereplő szövetségi tag hivatalos, "@fidesz.hu" végződésű e-mail címet kaphasson.

Az e-mail cím ingyenes lesz. Aktiválásával a Fidesz tagjai egyben 30 MB tárhelyhez, titkosított adatkapcsolatú, webfelületről és pop3 révén egyaránt elérhető szerverkapcsolathoz, valamint vírus- és spamszűréshez juthatnak.

A majdani regisztráció során egy űrlapot kell kitöltenie az igénylőknek, amely honlapunkról lesz elérhető. A regisztrálást minden tag a tagsági azonosítójának (felépítése: 2 karakter+8szám, például AB00012345) megadásával végezheti el, illetve ha ezt nem ismeri, a regisztációs lapon biztosított kapcsolatfelvételi lehetőséget használva - azonosítás után - megkapja azt.

Fontos információ, hogy a teljes email cím az igénylő tag nevéből automatikusan jön majd létre (például: [email protected]), ezen csak névegyezőség esetében, korlátozott mértékben lesz mód változtatni.

A szolgáltatások indulásának pontos időpontjáról természetesen hírt adunk majd honlapunkon, illetve akik igénylik, azok számára emailben is küldünk értesítést.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek