Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A döntő többség elutasította a kormánykoalíció politikáját

Helyben kell megtalálnunk azokat a megoldásokat, amelyek ellensúlyozni tudják a kormány hibás intézkedéseit - jelentette ki Zombor Gábor.


Dátum: 2006-11-25 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68382
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:03.755156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Zombor Gábor felszólalása

Az önkormányzati választásokon elért sikerünk szervezettségünknek, kitartásunknak és hitünknek köszönhető - kezdte beszédét Zombor Gábor. A választópolgárok döntő többsége október elsején elutasította a kormánykoalíció politikáját, pedig addig még csak ízelítőt kaptunk abból, hogy mi vár az országra az elkövetkezendő esztendőkben - húzta alá.

Kecskemét polgármestere hangsúlyozta: az emberek nemcsak a miniszterelnök által is bevallottan csapnivaló kormányzati munkát minősítették, hanem egyértelművé tették, hogy elegük van a hazugságokból, és azt az őszinte, szilárd erkölcsi alapokra épülő politikát támogatják, amelyet a Fidesz képvisel. Emellett védelmet várnak a kíméletlen kormányzati megszorításokkal szemben is, ezért nekünk, akik az önkormányzatokban a Fideszt képviseljük, ennek a választói akaratnak kell megfelelnünk - tette hozzá.

Zombor Gábor kiemelte: a helyzet nem könnyű, az önkormányzatok helyzete még sohasem volt olyan nehéz, mint az elkövetkezendő időszakban lesz, mivel a kormány megszorító intézkedései az önkormányzatokat rendkívüli mértékben sújtják. A politikus kitért arra, hogy ezt a rendkívül rossz helyzetet csak súlyosbítja az, hogy azokon a helyeken, ahol a fideszes polgármesterek átvették a települések irányítását, szinte kivétel nélkül üres a kassza, indokolatlanul felduzzasztott az apparátus és komoly az adósság.

Kecskemét polgármestere beszédében kitért a jövőt érintő kormányzati elvonásokra. Elmondta: a kormány be akarja záratni a kórházakat, iskolákat, az önkormányzatokkal kívánja elbocsáttatni a köztisztviselőket, és velünk akarja drasztikusan megemeltetni a távhődíjakat, a tömegközlekedés tarifáit. "Meg kell védenünk intézményeinket, meg kell védenünk a településeinken élő emberek munkahelyeit. Helyben kell megtalálnunk azokat a megoldásokat, amelyek ellensúlyozni tudják a kormány hibás, és csak a pénzbehajtásra törekvő gazdaság- és társadalompolitikai intézkedéseit" - jelentette ki.

Zombor Gábor összefogást sürgetett az önkormányzatok részéről, mert így elérhető, hogy a kormány ne tekintse másodrangú kérdésnek a településeket, az ott élő embereket. "Ha egységesen tudunk fellépni, akkor a kormány kénytelen lesz érdemi egyeztetéseket folytatni mind a fejlesztési, mind a költségvetési, intézményi ügyekben" - fejtette ki. A képviselő elmondta, a fideszes polgármesterek nagy dilemma előtt állnak a múlt héten történtek fényében, amikor arról kellett dönteniük, hogy elmenjenek-e a kormány által kezdeményezett önkormányzati találkozóra. Aláhúzta: az önkormányzatok nagyobb része a megegyezést keresi, de ha nem történik változás a kormányzat hozzáállásában, akkor az önkormányzatoknak is erőt kell felmutatniuk.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2920, 'source_type': 'media', 'source_id': 632, 'target_type': 'article', 'target_id': 59964, 'relation_type': 'describes'}