Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fel akarták robbantani az amerikai nagykövetséget

A belgrádi amerikai nagykövetség felrobbantását tervezték Zoran Djindjics szerb kormányfő gyilkosai. Ezt a Djindjics per pénteki meghallgatásán mondta Dejan Milenkovics az ügy koronatanúja.


Dátum: 2006-11-25 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:05.990455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tanú elmondása szerint a terv az volt, hogy egyik társával az épülethez hajtanak és egy tankelhárító aknát dobnak az épületre. Az elképzeléstől végül azért álltak el, mert amikor beszerezték az aknát, a férfi társa kijelentette, hogy az túl nehéz, és csak akkor robbanhat fel, ha a megfelelő oldalára esik. Milenkovics szerint a banda emellett még a belgrádi vasúti híd és egy, a város áramellátásában kulcsfontosságú trafóállomás felrobbantását is tervezték, illetve el akarták foglalni a helyi repülőteret.

A banda egyébként a balkáni kábítószer-kereskedelemben volt érdekelt, a kormányfő azonban 2003 elején, a gyilkosság előtt, letartóztatásukat tervezte, ezért kellett meghalnia.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek