Tűzszünet lépett életbe a palesztinok és Izrael között
Tűzszünet lép életbe vasárnap 6 órakor a Gázai övezetben Izrael és a palesztinok között, a palesztinok leállítják a zsidó állam elleni rakétatámadásaikat, Izrael pedig véget vet az övezetben zajló hadműveleteinek - jelentették be mindkét részről.
Dátum: 2006-11-26 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:06.649750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mahmúd Abbász palesztin elnök szombat éjjel telefonon beszélt Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel, és közölte vele, hogy megállapodásra jutott az összes palesztin csoporttal az erőszak leállításáról a Gázai övezetben - jelentette be Miri Ejszin, az izraeli miniszterelnök szóvivője. Abbász arra kérte az izraeli kormányfőt, hogy cserében Izrael állítsa le hadműveleteit a Gázai övezetben, és vonja ki onnan csapatait, amibe Olmert a szóvivőnő szerint beleegyezett.
Nabíl Abu Rudaina, Abbász szóvivője később Gázában azt mondta, hogy a palesztin fegyveres csoportok megállapodtak: vasárnap reggel 6 órától (helyi idő szerint) beszüntetik minden fegyveres akciójukat, és ismét életbe léptetik az Egyiptomban, 2005 februárjában elért tűzszünetet. Olmert ennek fejében beleegyezett, hogy Izrael leállítja hadműveleteit a Gázai övezetben - mondta a szóvivő. Hozzáfűzte, hogy a palesztin elnök, Iszmáil Haníje kormányfő és az összes palesztin csoport írásbeli megállapodást kötött, hogy tartják magukat a Kairóban, 2005-ben elért tűzszünethez.
Izrael szombaton is folytatta a radikális palesztinok elleni akcióit, amelyek következtében több fegyveres aktivista veszítette életét. Egy izraeli légi csapásban a mozgalom fegyveres szárnya, az Ezzedín al-Kasszám Brigádok két tagja meghalt szombat este, amikor autójukat rakétatalálat érte Gázában, egy harmadik társukat pedig izraeli katonák golyói sebezték halálra.
Korábban a nap folyamán, egy másik izraeli légi csapásban a brigádok egy másik tagja életét vesztette, négy palesztin aktivista pedig megsebesült. Egy másik palesztin járműre ugyancsak szombaton kilőtt izraeli rakéta viszont nem követelt áldozatokat. A legutóbbi halálesetekkel 5600-ra emelkedett a palesztin felkelés, az intifáda 2000 szeptemberi kezdete óta az erőszak halálos áldozatainak száma. Többségük palesztin volt.
MTI - fidesz.hu