Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Negyedmillióan vonultak fel Madridban

Mintegy negyedmillióan vonultak végig szombaton Madrid belvárosában, hogy kifejezzék támogatásukat a terrorizmus áldozatai iránt, és tiltakozzanak a baloldali kormány bejelentett szándéka ellen, hogy tárgyalásokat kezd az ETA baszk szeparatista terrorszervezettel.


Dátum: 2006-11-26 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:06.981813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


José Luis Rodriguez Zapatero kormánya azt követően javasolta a béketárgyalásokat, miután a baszk fegyveres szervezet márciusban "állandó tűzszünetet" hirdetett. Zapatero azt mondta a parlamentben, hogy a békefolyamat hosszúnak, rögösnek és nehéznek ígérkezik, de a kormány elszántan, körültekintően és az áldozatok emlékét tiszteletben tartva fog eljárni.

A szombati felvonulást a Terrorizmus Áldozatainak Szövetsége szervezte, melyhez csatlakoztak az ellenzéki konzervatív Néppárt vezetői is, felszólítva a kormányt, hogy semmilyen módon ne tárgyaljon a baszk terrorszervezettel. A menettel együtt haladt José Maria Aznar volt kormányfő és hitvese is. A felvonuláson fővárosi tisztségviselők szerint 242 ezren vettek részt.

Az ETA 1968-ban kezdte fegyveres harcát Baszkföld függetlenségéért, s a terrorcselekményeknek a március 22-i tűzszüneti nyilatkozatig több mint 800 halálos áldozatuk volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek