Palesztin biztonsági erők vonultak be a Gázai övezetbe
Palesztin biztonsági erők vonultak be vasárnap a Gázai övezet északi részébe, hogy gátat vessenek az onnan indított rakétatámadásoknak izraeli területek ellen, és érvényt szerezzenek az Izraellel kötött tűzszüneti megállapodásnak - közölte a biztonsági erők egy magas rangú tisztségviselője.
Dátum: 2006-11-26 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:10.481243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A név nélkül nyilatkozó illetékes szerint Mahmúd Abbász elnök utasította erre mindegyik biztonsági szolgálatot, amikor vasárnap találkozott vezetőikkel. A biztonsági erők az Izraellel "határos zónákba települtek, főként a Gázai övezet északi részébe, hogy érvényt szerezzenek a rakétatámadások beszüntetéséről szóló egyezménynek" - tette hozzá a nyilatkozó.
Az Iszlám Dzsihád és a Hamász fegyveres szárnya vasárnap többször is megsértette a tűzszünetet, legkevesebb nyolc rakétát lőve ki izraeli területre, miközben az izraeli katonai egységek kivonultak a Gázai övezet északi részéből. Abbász a hivatala által kiadott közleményben elítélte a tűzszünetsértéseket.
Ehud Olmert izraeli kormányfő azt hangoztatta vasárnap, hogy országa "a szükséges visszafogottságot fogja tanúsítani a következő napokban, türelmet fog tanúsítani, hogy esélyt adjon a tűzszünetnek". A miniszterelnök a dél-izraeli Rahat beduin településen beszélt egy iskola avatásán. "Vannak tűzszünetsértések, de utasítottam a hadsereget, hogy ne reagáljon, legyen visszafogott - folytatta Olmert. - Számítottam annak eshetőségére, hogy a tűzszünet nem érvényesül majd teljes mértékben."
Juli Tamír oktatási miniszter ugyanakkor a palesztin rakéták gyakori célpontjának számító Szderót városában - szintén egy iskolába látogatva - úgy vélekedett, hogy Izrael nem tanúsíthat visszafogottságot, ha a rakétatámadások folytatódnak. "Remélem, hogy a palesztinok minden csoportot féken tartanak majd - tette hozzá. - Közös érdekünk a tűzszünet."
Amír Perec védelmi miniszter is a kormányfőénél erőteljesebb hangot használt, amikor vasárnap katonai vezetőkkel tanácskozott: a rakéták kilövését a megállapodás nyílt megsértésének nevezte, s kijelentette, hogy Izrael minden támadásra a legkeményebben fog válaszolni.
MTI - fidesz.hu