Gömöri Országnapok a Bartók-emlékév jegyében
Rimaszombatban és környékén a hét végén a Bartók-emlékév jegyében tartották meg a Görmöri Országnapok idei rendezvénysorozatát, amely a regionalizmust erősíteni hivatott - tavaly kikiáltott - jelképes Gömörország második "országgyűlése" is volt egyben.
Dátum: 2006-11-26 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:14.353334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főrendező, B. Kovács István történész az MTI-nek nyilatkozva elmondta: Bartók Bélát elsődlegesen az köti Rimaszombathoz, hogy ebben a város született a felesége, Pásztory Ditta zongoraművész. Nem gyakran, de néhányszor Bartók is megfordult Rimaszombatban, ahol most a rendezvénysorozat keretében Móser Zoltán Bartók nyomait végigkövető fényképkiállításával kezdődött a rendezvénysorozat.
Szombaton ünnepélyesen egy Bartók-Pásztory emléktáblával jelölték meg Bartók rimaszombati hangversenyének helyszínét, majd a budapesti Földvári Gergely adott emlékhangversenyt, utána pedig a Rimaszombatban élő Licko Péter Hommage a Bartók-Pásztory című zenekölteményének ősbemutatójára került sor..
A Gömöri Országnapok résztvevői a rimaszombati temetőben megkoszorúzták Pásztory Ditta szüleinek sírját. A Bartók nyomait követő emléktúra keretében Sajógömörben felavatták a regionalizmust erősítő Gömörország polgári társulás emlékművét. Ugyanitt Pécsi L. Dániel jelképtervező kiállításának megnyitójára is sor került.
MTI - fidesz.hu