50 felkelővel végeztek Irakban
Több mint félszáz fegyveressel, mint egy törzsi vezető fogalmazott, al-Kaida-harcossal végeztek törzsi fegyveresek amerikai támogatással Irakban az ország nyugati részén, a békétlen el-Anbár tartományban.
Dátum: 2006-11-26 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:14.992897, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint arról a törzsi elöljáró beszámolt, fegyvereseik amerikai légi és tüzérségi támogatással lerohanták az al-Kaida egy állását, megöltek 55 ellenséges fegyverest, további 25-öt foglyul ejtettek. A törzsi vezető azt mondta, hogy a nemzetközi terroristahálózat emberei felégettek több házat, és megölték a törzs több tagját a térségben.
Előzőleg autóba rejtett pokolgép robbant a fővárostól 50 kilométerre délre egy kisváros zsúfolt piacán, a detonáció a hírek szerint nyolc emberéletet követelt. A sebesültek száma 28. Az iraki belügyminisztérium tájékoztatása szerint a merénylet Haszva településen történt, egy szunniták és síiták által vegyesen lakott körzetben.
A két muzulmán felekezet közötti ellenségeskedés naponta átlag 100 halálos áldozatot szed Irakban. Egy ENSZ-megbízott szombaton arra figyelmeztetett, a felekezetközi erőszak immár az ország több részre szakadásával fenyeget. Szintén el-Anbár tartományban az amerikai hadsereg közlése szerint harcban elesett két amerikai tengerészgyalogos. Novemberben eddig 56 amerikai katona vesztette életét Irakban harcban vagy balesetben.
MTI - fidesz.hu