Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom László nyitja meg az '56-os filmfesztivált

Sólyom László köztársasági elnök, az esemény fővédnöke nyitja meg az 1956-os dokumentumfilmek fesztiválját ma este Budapesten, a Puskin moziban.


Dátum: 2006-11-27 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68428
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:19.169513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 13 nap remény című rendezvényen ezt követően Charles Wheeler: Amit a BBC látott című dokumentumfilmjét vetítik.

A háromnapos filmfesztivált a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE) hirdette meg a Magyar Dokumentumfilmes Műhelyek és Gyártók Szövetségével közösen. A rendezvény célja az 1956-os forradalom eszméivel, eseményeivel és következményeivel foglalkozó dokumentumfilmek összegyűjtése, egyben minősítése.

A programban 31 versenyfilm szerepel, ezeket 92 nevezés közül előzsűri választotta ki.

A filmeket háromtagú testület bírálja el, a zsűri elnöke Gyarmathy Lívia Kossuth-díjas filmrendező.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek