Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lezuhant egy iráni katonai repülőgép Teheránban

Felszállás közben lezuhant hétfőn a teheráni repülőtéren egy iráni katonai repülőgép, és meghalt a rajta tartózkodó mind a 38 ember, a Forradalmi Gárda elitalakulat 35 tagja, illetve a három fős személyzet - jelentette az iráni állami televízió.


Dátum: 2006-11-27 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:20.804136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Antonov 74 típusú, orosz gyártmányú gép az ország déli részén található Siraz városába tartott, de 1-2 perccel a felszállás után lezuhant a Mehrabad nemzetközi repülőtéren, amely egyúttal katonai légikikötő is. A halálos áldozatok között magas rangú gárdatagok is vannak.

Mind a polgári, mind a katonai repülőgépflotta válságos állapotban van Iránban, mert tagjainak átlagos életkora magas, illetve mert hiányos a karbantartásuk. Ennek oka pedig főleg az, hogy az ország elleni amerikai büntetőintézkedések miatt Teherán nem tud új amerikai vagy európai gyártású gépeket, illetve alkatrészeket vásárolni, a géppark pedig főleg olyan amerikai gépekből áll, amelyeket Irán még az 1979-es iszlám forradalom előtt vásárolt.

Egy kisebb része a gépparknak orosz gyártmányú, és ezek közül is többet baleset ért az utóbbi években.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek