Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az SZDSZ-nek nincs létjogosultsága

Önfeladással, hűtlenséggel vádolja korábbi pártját Tamás Gáspár Miklós. Az SZDSZ egyik alapítója a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának nyilatkozva elmondta: Magyarországon magukat demokratának és liberálisnak tartó emberek és vezető emberek vannak, akik szemben a múltjukkal és szemben az elveikkel helyeslik ártatlan emberek ütlegelését, megkínzását és megaláztatását.


Dátum: 2006-11-27 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:21.756308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A párt elveszítette létjogosultságát, ez kétségtelen - tette hozzá.

A filozófust mélységesen felháborította, hogy Demszky Gábor főpolgármester a miniszterelnöknek címzett levelében azt kérte, hogy Gyurcsány ne támogassa Gergényi nyugdíjazási kérelmét. - Ha a párt megtűri a soraiban vezető emberként Demszky Gábort (...) akkor tényleg változtassa meg a nevét - javasolta.

Szerinte az államfőnek kellene amnesztiát javasolnia. - A tüntetők közül is néhányan elkövettek szabálysértéseket, ezeket majd nyilván tisztázni lehet. Habár ezek a gyorsított eljárással lefolytatott perek semmit nem bizonyítanak, olyan eljárások, ahol csak rendőr tanúk voltak. Ezekben nem bízom - jelentette ki. Úgy véli, "nagyon súlyos válság van az országban".

- Nem pusztán az történik, hogy a rendőrség megsérti a jogrendet, hanem (...) vezető állású, az alkotmány védelmére felesküdött államférfiak védelmükbe veszik a megengedhetetlent - fogalmazott. Hangsúlyozta, a rendőrök "elképesztő morális helyzetbe kerültek, amiből nincs kiút". - Magyarország ma is rendőrállam. Természetesen egy demokratikus, alkotmányos rendszeren belüli rendőrállam, de a rendőri önkénnyel szemben nincs védekezés - emelte ki Tamás Gáspár Miklós.

Bodacz Balázs Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek