Szigorú nyugdíjtörvényről dönt a parlament
A parlamentben hétfőn szavaznak a képviselők a nyugellátásról szóló törvény módosításáról. Ugyancsak hétfőn lesz a zárószavazás a géntechnológiai tevékenységről, illetve a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló törvény módosításáról.
Dátum: 2006-11-27 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:22.324838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha elfogadják a nyugellátásról szóló törvény módosítását, változik az előrehozott nyugdíjjal kapcsolatos szabályozás, és szigorítanák a rokkantnyugdíjasok egészségi állapotának felülvizsgálatát is.
A javaslat szerint 2009. január elsejétől előrehozott nyugdíjazást már 59 éves kortól lehetne kérni, de csak akkor, ha az igénylő legalább 37 évig dolgozott. Ebben az esetben a nyugdíja 13,2 százalékkal lesz kevesebb ahhoz képest, mintha a nyugdíjkorhatár elérése után ment volna nyugdíjba. Aki viszont legalább 40 év szolgálati idővel megy előrehozott nyugdíjba, annak csak 6,6 százalékkal lesz kevesebb a pénze. Az előterjesztés része még, hogy az előrehozott nyugdíj alsó korhatára 2012-től egységesen 60 év lenne a nőknél és férfiaknál is.
A kormány tervei szerint a 2008. január 1-jétől megállapított nyugdíjak folyósítását szüneteltetni kell majd, ha az érintett nyugdíjas nincs még 62 éves és jövedelme van, amely eléri a minimálbért. Ebben az esetben a jövedelmet önként be kell majd jelenteni a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóságon. Aki ezt elmulasztja, bírságra számíthat, és vissza kell fizetnie a jogalap nélkül felvett nyugdíjat. A 2008 előtt megállapított nyugdíjakra 2010-től lenne érvénye ez a szabályozás.
Az Európai Unió tagállamainak területén található ingatlanok is jelzáloghitel-fedezetül szolgálhatnak a jövőben, ha az Országgyűlés elfogadja hétfőn a jelzálog-hitelintézetekről szóló törvény módosítását. Újdonság lenne az is, hogy a jövőben a jelzálog-hitelintézetek pénzügyi vállalkozásoktól is vásárolhatnak hiteleket, így biztosítva forrást ezen szervezetek hitelezési tevékenységéhez.
A parlament hétfői ülésén teheti le az esküt Geberle Erzsébet szabad demokrata politikus, aki Demszky Gábor főpolgármester helyét veszi át az Országgyűlésben.
Az előzetes napirend szerint kedden kezdik meg a képviselők az általános vitát a Szülőföld Alapról és a munkavédelemről szóló törvény módosításáról, valamint napirenden lesz a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvényjavaslat általános vitája is.
MNO - fidesz.hu