Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy nem támogatja a katolikus egyházat

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajnálattal állapítja meg, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök és Seregély István egri érsek hétfői találkozóján az egyház által kifogásolt törvénymódosítások kapcsán nem történt előrelépés és meglepetéssel veszi tudomásul, hogy a kormányszóvivői értékelés ennek ellenére "eredményekről" beszél. Erről a testület kedden kiadott közleménye ad tájékoztatást.


Dátum: 2002-12-03 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:42.704505, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Bár a kormányfő megértéssel fogadta Seregély István felvetéseit, egyetlen vitatott kérdésben sem biztosította támogatásáról a konferencia elnökét, így a találkozó eredménytelenül zárult" - írták.

Mint hangsúlyozzák: a testület meglepetéssel fogadta a találkozó után elhangzott kormányszóvivői nyilatkozatot, amely a két fél megbeszélését eredményesnek minősítette.

Hozzáteszik, a testület megütközéssel reagál arra a megállapításra is, amely szerint a konferencia "tájékozatlanságból eredően" sérelmezi a tervezett törvényjavaslatokat.

"A kormányszóvivő szavaira válaszolva hangsúlyozzák a püspökök, hogy a kormányfő csak a rendkívüli sajtótájékoztató meghirdetése után jelölte meg a Seregély István által jóval korábban kezdeményezett találkozás időpontját" - áll a közleményben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek