Lamperthnek és Veresnek mennie kell?
Átalakulhat a kabinet a jövő év elejétől, ami személycseréket és strukturális változtatást is hozhat. Távozhat a önkormányzati és területfejlesztési-, valamint a pénzügyminiszter is. Újraéleszthetik a közigazgatási államtitkári posztot - írja a Figyelő.
Dátum: 2006-11-27 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:26.446695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
MSZP-s forrásokra hivatkozva a lap azt írja, Lamperth Mónika távozni kényszerülhet januárban a kormányból többek közt azért, mert egy apró költségvetési tételen összekülönböztek Gyurcsány Ferenc kormányfővel. Ezen felül elképzelhető személycsere a Pénzügyminisztériumban is. Szeptember közepén egyszer már röppent fel hír Veres távozásáról, az akkori információk december végére, január elejére várták a miniszter menesztését. Gyurcsány cáfolata a hírre meglehetősen puha volt. További lehetséges személycserékről egyelőre nem tudni.
Az viszont már biztosnak tűnik, hogy a Gyurcsány-kormány által megszüntetett közigazgatási államtitkár poszt újraélesztésére valamennyi tárcánál szakmai felső vezetőt neveznek ki, akik a törvény-előkészítés munkáját gördülékenyebbé tennék majd. A pozíció feltámasztására azért lehet szükség, mivel a tárcák közti egyeztetés elégtelennek bizonyul és csúszik a regionalizáció.
A változtatások idejére várható Bajnai Gordon pozíciójának megerősítése is. Az információk szerint nagyjából az új MNB elnök megválasztásának idején kerülhet sor a kormány átalakítására.
MNO - fidesz.hu