Horvátország uniós csatlakozása nemzeti érdek
Navracsics Tibor napirend előtti felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Horvátország uniós csatlakozás nemzeti érdek, és nincs a magyar országgyűlésben olyan párt, amely nem eképpen vélekedne az ügyről.
Dátum: 2006-11-27 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68470
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:33.476936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Van együttműködés a kormány és az ellenzék között a horvát csatlakozás ügyében" - hívta fel Gyurcsány Ferenc figyelmét Navracsics Tibor, kiemelve: nem találkozott olyan politikussal a magyar országgyűlésben, aki a horvát csatlakozással kapcsolatban bizalmatlan megjegyzést tett volna. Kiemelte azt is, hogy önmagán kívül még Kuzma László és Firtl Mátyás is beszéli a horvát nyelvet, így érzelmi kötődés is van a Fideszben az ország iránt. Emlékeztetett arra is, hogy 1998-2002 között az akkori polgári-kormány is a gazdasági expanzió elsődleges területeként jelölte meg ezt a területet. Külpolitikában, egy-két kivételtől eltekintve konszenzus övezi az országgyűlés pártjainak munkáját - tette hozzá.
"Nem kell ebbe belevenni olyan osztályharcos frazeológiát, hogy a nemzeti radikalizmus küzd a felvilágosodással" - húzta alá Navracsics Tibor, rámutatva: mindannyian a térség stabilitását akarjuk. A Fidesz frakcióvezetője végül arra kérte Gyurcsány Ferencet, hogy amennyiben még egyszer egyeztetésre hívja partnereit, akkor próbáljon tisztelettel beszélni velük. Még akkor is, ha olyan emberek mennek el, akiket csak szóban hívott meg, de írásban már nem - fűzte hozzá.
fidesz.hu