Puch sógora a ÁPV utódszervezetének élén?
A Népszabadság információi szerint még a héten a kormány végleges vezetőket állít az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. élére. Mészáros Tamásnak, a Corvinus Egyetem rektorának elnöki mandátuma a héten jár le. Utódja a napilap szerint Vásárhelyi István jelenlegi elnökhelyettes lehet. Vásárhelyit a hét végén hallgatja meg a parlament két szakbizottsága.
Dátum: 2006-11-27 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:33.861328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vásárhelyi István az SZDSZ tagja, 1990-ben pártigazgatója, jelenleg számvizsgáló bizottsági elnöke, az ÁPV-ben több cikluson át az SZDSZ felügyelőbizottsági delegáltja, 2002 óta igazgatósági tag. Az SZDSZ 2001-ben elhunyt alapítójának, Vásárhelyi Miklósnak a fia, egyben az MSZP pártpénztárnokának, Puch Lászlónak a sógora. Vásárhelyi István esetleges kinevezésével legalább egy új tagot is be kell választani az igazgatóságba, mivel így telik csak ki a minimálisan szükséges kilencfős létszám.
Úgy tudjuk, a vezérigazgatói tisztség egyik esélyese Csikós Bálint igazgatósági tag, korábbi tranzakciós vezérigazgató-helyettes. A másik a jelenlegi megbízott vezérigazgató, Deák Péter Ferenc, jogi vezérigazgató-helyettes.
Csikós Bálint először 1992-ben dolgozott az ÁPV elődjénél, majd 1997-ben a magánszférába távozott. Az ÁPV-be a 2002-es kormányváltás után került vissza, ahol igazgatósági tagként - egy ideig tranzakciós vezérigazgató-helyettesként - számos nagy magánosítást vezényelt le. Deák Péter Ferenc egy évtizede az ÁPV vezető jogtanácsosaként tevékenykedett. A Fidesz-kormány alatt távozott; 2002-ben hívták vissza vezérigazgató-helyettesnek.
Az ÁPV legutolsó "végleges" vezérigazgatója, Vági Márton nyáron távozott. A kormányfő László Csaba volt pénzügyminisztert kérte fel a társaság vezetésére, ám ő nem vállalta, maradt a KPMG-nél. Vágit így először Macher Ákos gazdasági vezérigazgató követte megbízottként, aki azonban a véglegesítést visszautasította, és átadta helyét helyettes kollégájának.
Arról sok elmélet létezik, mi az oka a fél éve tartó vezetési vákuumnak, illetve a kormány miért pont most szánta rá magát a végleges vezetők kinevezésére. Egy biztos: az ÁPV jövője bizonytalan. A pénzügyminiszternek legkésőbb ez év végéig kellene elkészítenie egy anyagot arról, a privatizáció lényegi végeztével mi legyen az állami magánosítás és vagyonkezelés jövője. Hírek szerint eddig a főleg ingatlanokkal foglalkozó Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak állt a zászló, hiszen a határozatok szerint az ÁPV-nek ebbe a szervezetbe kellene beleolvadnia. Információnk szerint azonban az eldőlni látszik, hogy kormányzati intézmény helyett az állam a cégeivel kapcsolatos irányítást továbbra is társasági keretek között végezné. A döntést az is hátráltatja, hogy az SZDSZ egyértelműen folytatná a magánosítást, az MSZP viszont óvatosabb. Kormányzati forrásaink szerint azonban Vásárhelyi István kinevezésének támogatását nem érdemes az SZDSZ irányába tett szocialista gesztusként értelmezni: koalíciós véleménykülönbség esetén számára - úgymond - akár Csikós, akár Deák kellő ellensúlyt képezne.
Az valószínűnek látszik, hogy december végéig a pénzügyminisztériumi koncepció nem születik meg, így a tényleges átszervezés is tolódhat. Így az új állami holding legkorábban jövő év közepén kezdhetné meg a munkáját. A szakértők egyetértenek abban, hogy az összevonás előtt álló - magán egyébként komoly öncsonkításokat végrehajtó - ÁPV, KVI, illetve Nemzeti Földalap párhuzamos működtetése ma már egyszerű nagybani állami pénzkidobásnak minősül. Egy-egy ilyen szervezet fenntartása ugyanis tízmilliárdos nagyságrendű kiadást jelent. A három közül leginkább az ÁPV működése átlátható, igaz, az ott rendszeresen vizsgálódó Állami Számvevőszék többek között épp azt kifogásolja, hogy az ÁPV saját magára fordított kiadásai nem követhetőek.
MNO - fidesz.hu