Nem szabad ágylábakban gondolkodni
Újratervezést, újragondolkodást és ebben szakmai együttműködést sürgetett Mikola István napirend előtti felszólalásában.
Dátum: 2006-11-27 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:35.128823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mikola István napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta: már megint ágylábakban gondolkodik, vonalzóval, körzővel tervez a kormány, egyszer pedig már kudarcot vallott egy ilyen program. Mint arra a Fidesz szakpolitikusa felhívta a figyelmet, az egészségügyben a teljesítmény, a kapacitás, a struktúra, a működésnek az alapegysége, nem pedig az ágyláb vagy az ágy, hanem az ellátási eset.
"Sokat beszéltünk erről, mégsem sikerült ennek a megközelítésnek érvényt szereznünk" - jegyezte meg. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy ez a talán még nem irreverzibilis károkozás még korrigálható, és megtehetőek azok a lépések, amelyektől megnyugodna a beteg, az önkormányzat képviselője, megnyugodnának a polgármesterek, a kórházigazgatók, és minimális társadalmi támogatást lehetne kapni az egészségügy reformájához, mert anélkül - és pénz nélkül sem - nem lehet reformot megvalósítani, struktúrát és működési módot váltani.
A képviselő felsorolta azokat a pontokat, amelyek egy közmegegyezés alapjai lehetnének, és amelyek mentén érdemes lenne vitát nyitni.
A választási kampányban még egyetértés volt abban, hogy új struktúrát és működési módot csak a népegészségügyi trendekre (tehát megbetegedési, halálozási, várható élettartam, csecsemőhalálozási adatokra) alapozva lehet megalkotni, amelyeket regionális bázison kell vizsgálni - utalt arra, hogy az országban regionálisan óriási különbségek vannak az arányszámok tekintetében. Abban maradtunk akkor - csak később ettől eltért a kormány -, hogy minden újratervezésnek csak ezek az epidemológiai adatok, trendek képezhetik az alapját. Ezek az adatok már rendelkezésre állnak, csak fel kell őket dolgozni - mondta, és hozzátette, hogy ezek alapján regionális szinten prioritásokat kell felállítani, és a forrásokat ezek mentén kell elosztani, akkor származik a felhasznált pénzekből a legnagyobb népegészségügyi hozadék. Felhívta a figyelmet, hogy ma a világ ezt a technikát alkalmazza, és mi sem mondhatunk le ennek az irányvonalnak a követéséről.
A politikus az orvosszakmai szempontok érvényesítését ugyanilyen fontos kérdésnek nevezte, hiszen ma az orvos kimarad az egészségügy újragondolásából, az egészségpolitika megalapozásából, és emiatt frusztrált. Kezdjük el egy valódi egészségügyi rendszer megalapozását - szólított fel, majd megjegyezte, hogy ehhez persze pénz is kell, költségvetési prioritásokkal, mert akinek nincs pénze a reformra, az ne fogjon hozzá. "Újratervezést, újragondolkodást és ebben szakmai együttműködést sürgetek" - zárta napirend előtti felszólalását Mikola István.
fidesz.hu