Lengyelország kivonja katonáit Irakból
A lengyel köztársasági elnök hétfőn bejelentette, hogy Lengyelország 2007 végéig visszahívja az Irakban jelenleg szolgálatot teljesítő 900 katonáját.
Dátum: 2006-11-27 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:36.291405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lengyel katonák hazatérésének pontos dátuma egyelőre nem ismert. "A lengyel csapatokat 2007 vége előtt kivonjuk Irakból, ám további részletekről eddig nem született döntés" - közölte Lech Kaczynski egy varsói sajtókonferencián.
A Newsweek Polska nevű lengyel hetilap egy kiszivárogtatott védelmi minisztériumi dokumentumra hivatkozva azt írta, hogy a lengyel katonák 2007 júliusában fognak hazatérni.
Des Brown brit védelmi miniszter szintén hétfőn jelentette be, hogy Nagy-Britannia 2007 végéig az Irakban állomásozó 7000 katonájából több ezer visszahívását tervezi.
MTI - fidesz.hu