Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem avatkoznak be az euróövezeti pénzügyminiszterek

Nem tartja egyelőre szükségesnek az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek többsége, hogy lépéseket tegyenek az erős euró miatt, derült ki a tizenkét szakember hétfő esti brüsszeli találkozóján.


Dátum: 2006-11-28 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:42.740738, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Thierry Breton francia miniszter az ülés előtt közös odafigyelésre intette kollégáit, miután országaik közös pénze több, mint másfél éves rekordot ért el a dollárral szemben, 1,3/dollár fölötti árfolyammal. A nyilatkozatokból azonban az derült ki, hogy amíg nincsenek túlságosan nagy ingadozások, illetve váratlan kamathatások, addig a miniszterek általában nem tartják szükségesnek a beavatkozást.

Az ülés utáni sajtótájékoztatón az EU pénzügyi biztosa, Joaquín Almunia újfent méltatta az övezet növekedési kilátásait, amelyeket Brüsszel idén 2,6 százalékosra, jövőre 2 százalékosra tesz. Megerősítette egyúttal, hogy ha ez az irányzat folytatódik, akkor több ország - köztük a két "lokomotív", Franciaország és Németország - az EU-beli előírás, a hazai össztermékhez képest 3 százalék alatt tarthatja államháztartási deficitjét.

A pénzügyi találkozó kedden 25-országos körben folytatódik, az euróövezethez nem tartozó EU-tagok minisztereinek részvételével. Napirendre tűzték egyebek között Lengyelország államháztartási hiányát, amely az előrejelzések szerint meghaladja a 3 százalékot; Varsót ezért minden bizonnyal figyelmeztetésben részesítik.

Számos adókérdést ugyancsak programra tűztek, így a százmilliárdos nagyságrendű kárt okozó adócsalások elleni harcot. Folytatják az egyeztetést az alkoholtartalmú termékek minimális jövedéki adójának ügyében, valamint az EU-n kívüli országokból érkező utasok által behozható termékek adómentességi határának kérdésében: előzőt a finn elnökség és az Európai Bizottság az italféleségek szétválasztásával, illetve a minimumemelés mértékének csökkentésével próbálja megoldani, utóbbinál ugyancsak azt remélik célravezetőnek, hogy más szabályokat állapítanak meg a légi utasokra, illetve a többi közlekedési módot választókra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek