Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az államtitkár bírálja a rendőrséget és miniszterét

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára szerint a televízió ostromáról szóló rendőri jelentéseket nyilvánosságra kell hozni - derült ki a Magyar Televízió keddi adásában.


Dátum: 2006-11-28 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:43.678780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kondorosi Ferenc még hétfőn tárgyalt az országos rendőrfőkapitánnyal, az első jelentést készítő Pest Megyei Rendőr,főkapitányság vezetőjével és Budapest rendőrfőkapitányával. Az első változatot, melyet Ignácz tábornok állított össze, már nyilvánksságra hozták. Erre Gergényi Péter budapesti főkapitány írt tíz oldalas választ, melyről először azt mondták, hogy majd közzéteszik, majd hétfőn Bene László országos főkapitány úgy döntött, hogy az írás "annyira szakmai jellegű", hogy mégsem hozzák nyilvánosságra.

Az államtitkár a keddi interjújában a nyilvánosságra hozatalt szorgalmazta, mivel szerinte fontos érdek, hogy az emberek megismerhessék: pontosan mi történt a televízió elleni támadás éjszakáján.

Kondorosi Ferenc szerint csak Bene László országos főkapitány tudja elmondani, miért is"döntött hétfőn a titkosság mellett. A főkapitányt az államtitkár nem utasíthatja, erre csak a miniszterek van joga, aki ezt eddig nem tette meg. Ha a miniszter nem szólal meg, a döntés az országos főkapitány kezében marad.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a rendőrtábornokok jelentései, ha vitatkoznak is egymással, azért nagyon fontosak, hogy a rendőrség tanulhasson az ilyen nehéz helyzetekből. A történteket meg kell vizsgálni, de egy ilyen fontos esemény "nem kaphat harmincféle rendőrtábornoki értékelést, még kétfélét sem" - jelentette ki az államtitkár.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek