Nyilvánosságra hozza a rendőrség Gergényi reakcióját
Még kedden nyilvánosságra hozza a rendőrség Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány reakcióját az MTV-székház ostromáról készített bizottsági jelentésre - nyilatkozta kedden reggel az ORFK szóvivője.
Dátum: 2006-11-28 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:45.578314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Garamvölgyi László szerint az adatvédelmi biztos hétfői nyilatkozata változtatta meg a rendőri vezetés álláspontját, s ha bebizonyosodik, hogy a reakció valóban az állampolgárokat érintő közérdekű adat, akkor "szakmai konzultáció után" a rendőrség nyilvánosságra fogja hozni a jelentésre adott választ.
Az ORFK szóvivője hétfőn este a Magyar Televízió Kékfény című műsorában azt közölte, hogy Bene László országos főkapitány kedden Péterfalvi Attila adatvédelmi biztossal akar konzultálni, s nagy valószínűséggel nyilvánosságra kell hozni a Gergényi Péter által készített kiegészítést. Garamvölgyi László közlése szerint a hétfő déli bejelentés után - amikor még azt közölték, hogy nem hozzák nyilvánosságra a budapesti rendőri vezető reakcióját - annyi változott, hogy az adatvédelmi biztos nyilatkozatából kiderült, a rendőrség figyelembe kell vennie az adatvédelmi törvényt.
Az országos rendőrfőkapitány hétfőn azzal indokolta, hogy a rendőrség nem hozza nyilvánosságra Gergényi Péter reakcióját, hogy az anyag "túl szakmai" a közreadáshoz.
Ezt az érvet kifogásolta az adatvédelmi biztos.
MTI - fidesz.hu